Napjainkban a számítógépek és az internet használata az emberi használaton múlik. Ha nincsen emberi adatbevitel, akkor ezek az eszközök nem hasznosak, nem üzemelnek maguktól.

A Dolgok Internete az emberi beavatkozást, adatbevitelt teljesen megszűnteti. Az eszközök egymással kommunikálnak, információkat osztanak meg egymással és akár azokat fel is használják külső segítség nélkül.

Ezt "eszköz-eszköz együttműködés"-nek nevezzük. A "Dolgok Internete" köti a két eszközt össze, és ezen keresztül folyik a kommunikáció.

A repülőgépek közötti, emberektől független kommunikáció már évekkel ezelőtt megjelent, így a technológiát nem nevezhetjük újnak. Az viszont mindenképpen újítás, hogy kisebb eszközökhöz is felhasználhatóvá, elérhetővé tették a megoldást. Ez egy teljesen új világot nyitott meg a fejlesztők, és természetesen a felhasználók előtt.

Ebben a digitális korban, amiben élünk, ahol intelligenst infrastruktúrákat építünk ki, ahol katonai fejlesztéseket használunk az otthonautomatikában, és elérhetővé tesszük mindenki számára azt, a "Dolgok Internete" szép jövő elé néz.