Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tényleg lehetséges? Mobiltelefon töltés vezetékek nélkül

Végre egy cég, amely ki meri mondani: valóban megoldotta a mobileszközeink töltését vezetékek nélkül. A Yank Tech nevű startup cég úgy néz ki áttörést ért el a vezeték nélküli töltés tudományában. Ha valóban működik, ez lesz az első olyan töltő, amely valóban vezeték nélkül oldja meg ezt a mindennapos procedúrát. Úgy néz ki a befektetők is látnak fantáziát ebben a technikai újításban, hiszen már össze is gyűlt a $25,000 amit célul kitűztek.

A Motherbox-nak nevezett termék azt ígéri, hogy kábel használata nélkül fel tudja tölteni az Android-os és iOS telefonokat is, 2-10 watt teljesítménnyel, attól függően, hogy milyen messze vagyunk a MotherBox-tól. Az eszköz maga úgy néz ki, mint egy kis focilabda, amelyet csatlakoztatni kell a konnektorhoz. A cég ígér kisebb, akkumulátorról működő verziót is. Ugyanakkor a feltöltendő eszközökhöz csatlakoztatni kell egy fogadó egységet is az USB porton keresztül.

Egyelőre az eszköznek megvannak a korlátai, mégis egy fontos lépés a vezeték nélküli technológia kialakításában. Ahogy egyre több eszközünk csatlakozik az IOT-hez, úgy egyre jobban megnő az igény is arra, hogy ne kelljen őket egyesével kábelen keresztül tölteni, hanem egy eszközzel egyszerre megoldhassuk mindezt.

Az első termékek kiszállítása szeptemberben érkezik meg, és $79 –ba fog kerülni.

8 Tovább

Varázsold Hollywood csillogását otthonodba

Rengeteg trend és stílus közül választhatunk, amikor megálmodjuk otthonunk külsejét. Az egyik legjobb, amit tehetsz a házaddal, az az, ha olyanra tervezed meg, mint egy Hollywood-i sztár otthona lenne. Ezzel lehetőségek teljes tárháza nyílik meg előtted, amelyekkel igazán egyedivé teheted minden szempontból, ráadásul nem kerül olyan sokba mint gondolnád. Íme néhány egyszerű trükk, amivel elbűvölő hangulatot kölcsönözhetsz házadnak: 

  1. Hagyományos nappali

Az egyike a legjobb tippeknek a Hollywoodi álomotthon érzethez a hagyományos stílusú nappali. Ez az ötlet eleganciát kölcsönöz a szobának, ahol a legtöbb idődet töltöd. Ehhez nagy, nyitott terekre lesz szükség, elegáns fehérre festett falakra és mészkő padlóra.  Beszerezhetsz egy gurulós ottománt is, amit könnyedén be tudsz tolni a kávézó asztal alá, ha nincs rá szükséged. 

okosotthon otthon design lakberendezés

pinnipan

  1. Mediterrán stílusú házimozi szoba

Érdemes elgondolkodni egy otthoni házimozi rendszeren, ami stílusban is megy Hollywood ihlette otthonunkba. Ahhoz, hogy megvalósíthasd, sötét színű falakra, sötét bútorokra, kiegészítőkre és hozzá illő szőnyegre lesz szükséged. Hogy még elbűvölőbbé tehesd, beépített média falra is szükséged lesz. Ha pedig teljesen el akarod bűvölni vendégeidet, automatikát is állíthatsz be, hogy a vászon és a fények egy gombnyomásra készen álljanak a filmkezdéshez.  

okosotthon otthon design lakberendezés

houzz

  1. Tükrök a csillogásért

Egy Hollywood-i sztárotthonból nem hiányozhatnak a nagyméretű tükrök, amelyek körben design lámpákkal, vagy LED szalaggal meg is vannak világítva. A LED világítás azon kívül, hogy nagyon jól néz ki, még energiatakarékosabb is, mint a többi megoldás.  

okosotthon otthon design lakberendezés

  1. Ledvilágítás

A világítás nagyon fontos része az otthon hangulatának, külsejének. A konyhában különösen fontos, hogy a padlótól a mennyezetig mindenhol legyen világítás. Ha van esetleg egy szép vitrined, amit ki szeretnél emelni, azt a világítással egyszerűen megteheted. Ha színes LED szalagokat is használsz a design során, akkor a „Wow” faktort a tetőfokára emelheted. Már vannak olyan okos világítások is, amelyek telefonnal vezérelhetőek, így hangulatod szerint állíthatod színvilágát.

okosotthon otthon design lakberendezés

homegallerys

A fürdőszobád hangulatát is remek ötlet lehet fali LED világításokkal feldobni. Egy melegszínű búrával otthonosabbá és egyben elbűvölőbbé teheted ezt a helységet is. Helyezz el LED lámpákat a padlóra is és az asztalokra is, hogy ezzel tovább növelhesd otthonod eleganciáját.

 

0 Tovább

Valóság vagy sci-fi? Ilyenek lesznek az okosotthonok a közeljövőben

Már az 1990-es években is láthattunk a filmekben hangvezérelt házakat, és nem is olyan rég az Iron man filmekben is irigyeltük Tony Starkot Jarvis-ért, a mindent tudó mesterséges intelligenciáért. Vajon tényleg ez az irány, ami fele haladunk?

Alexa, az okos eszközök és különböző vezérlők megjelenése elképesztő gyorsasággal változtatja meg az emberek otthon töltött hétköznapjainak jövőképét. 

okosotthon smart home intelligens otthon mesterséges intelligencia

  1. A rendetlenség és zűrzavar eltűnése

Amióta minden adatot elektronikus formában tárolunk, a lakásokból eltűnnek a mappák, papírok, újságok, sok esetben a könyvek is. Mindebből az következik, hogy egyre kevesebb a helyigényünk is, így egyre kisebb terekben is kényelmesen elférhetünk. Egyre több dolog kikerül a képből. Gondolj csak arra, hogy a telefonod mennyi mindent helyettesít. Az okosotthonokkal ugyanígy lesz.

  1. Hangalapú vezérlés

Várhatóan a következő 5-10 évben a hangvezérlés lesz a legelterjedtebb okosotthon irányítás technika. A hangfelismerés és szövegértelmezés technológia fejlődésével eltűnnek azok az akadályok, amelyek az elmúlt években nehézkessé tették, hogy a felhasználók jól ki tudják használni okos házukat.

  1. Nem lesz több távirányító

A legtöbb dologhoz egyáltalán nem lesz szükség távirányítóra, hiszen egy jól beállított okosotthon tudja a dolgát, automatizáltan, szinte észrevétlenül működik a háttérben. Ha netán mégis közbe kell avatkozni, arra ott lesz a telefonunk, vagy a hangvezérlés.

  1. Zökkenőmentes működés

Az eszközeink egyre okosabbak lesznek. Elfelejtheted a redőny manuális fel-le húzkodását. A lámpa tudni fogja mikor kell felkapcsolódjon, az árnyékolók lehúzódnak maguktól télen, ha már nem süt a nap a jobb hőszigetelés érdekében, az ablak pedig becsukódik, ha esik az eső.

  1. Eszközök, amelyek felismerik egymást

Az otthonokba beköltözik a mesterséges intelligencia, amibe nem véletlenül invesztálnak milliókat a legnagyobb cégek. Siri és Alexa csak a kezdet. A Google Home megoldásai is egyre jobban utat törnek maguknak. A jövő okosotthonaiban igény lesz arra, hogy már minden eszköz fel tudja ismerni a többit, valamint kommunikálni is tudjanak egymással.

okosotthon smart home intelligens otthon mesterséges intelligencia

 

 

 

 

 

 

1 Tovább

Okos randi tippek Valentin napra

Egy jól sikerült valentin napi randi nem ér véget a vacsora után. Kicsi a lakásod? Nincs pazar kilátás az erkélyről? Vagy erkélyed sincs? Íme néhány okos tipp, amivel előnyösebbnek mutathatod lakásodat. 

1. Fényvezérlés, hangulatvilágítás

Hangulatvilágítás egy kézmozdulatra vagy egy gombnyomásra. Ha profi vagy, úgy csinálod, hogy észre se veszi, mitől sötétedtek el a csillárok és kapcsolt be a hangulatvilágítás. Tovább fokozhatod, ha beszerzel néhány színes ledvilágítás. Tudd meg a randi során mi a lány kedvenc színe, és egy gombnyomással be is állíthatod. A siker garantált!

okos otthon okosotthon smart home FIBARO

2. Zene gombnyomásra

Egy jól beállított hangrendszer minden legénylakás alapvető felszerelése kell, hogy legyen! Érdemes Spotify vagy Deezer profillal társítani, így ha figyelmes voltál a randi során, egyszerűen beállíthatod azt a stílust, vagy előadót, amit a lány szeret. Nem csak a hangminőség és a technika fogja lenyűgözni, hanem az is, hogy odafigyeltél rá. Beállíthatod a telefonodról is, vagy ha igazán látványos irányítást szeretnél, akkor beszerezhetsz egy gesztusirányítású távvezérlőt, amit egy fénykép mögé, vagy akár a falba is tehetsz. 

okos otthon okosotthon smart home FIBARO

3. Moziélmény otthon

Nézzetek meg együtt egy filmet! Erre is beállíthatsz összehangolt automatikát: a függöny elhúzódik, a fények elhalványulnak, a kivetítő vászon legördül, a projektor bekapcsol. Ezt az élményt már nehéz elrontani, hacsak nem nagyon rossz filmet sikerül választani, vagy túl hosszú időre állítottad a mikrót a popcornhoz . 

okos otthon okosotthon smart home FIBARO

Szeretnél te is ilyen megoldásokat otthonra?

Nézz körül itt: otthonautomatika.hu

0 Tovább

5 okos és olcsó tipp, hogy felkészítsd otthonod az eladásra

Amikor eljön az otthonváltás ideje, és meghirdeted eladásra régi kis kuckódat, nem árt minél jobban kipofozni, hogy lenyűgözze a vásárlókat, vagy egyenesen bele is szeressenek.

  1. Varázsold világossá, vidámmá és hívogatóvá

Ez a három legfontosabb dolog, amiért megvesznek egy lakást. Az, hogy mennyire világos egy lakás, többnyire a fekvésétől és a környezettől függ, de apró trükkökkel sokat javíthatsz rajta. Tisztítsd meg az ablakokat, használj nagyobb teljesítményű izzókat, és frissítsd fel a festést.

okos ház eladás előtt ingatlan ingatlan eladás tippek ház eladás

Egy otthon legnagyobb értéke a világosság, a lakás jövendőbeli tulajdonosainak is ez lesz az elsődleges szempontja. Engedj be otthonodba annyi természetes fényt, amennyit csak lehet. Nyisd szét a sötétítőket, húzd fel az árnyékolókat, amiket érdemes lecserélni, ha már nagyon szakadtak.

A szobáknak új érzete kell, hogy legyen. Az újrafestés rengeteget javít a szobák atmoszféráján, és kellemesebbé, frissebbé teszi a levegőt is. Bánj óvatosan a merész színekkel. Nem biztos, hogy a vevőknek is olyan szimpatikus lesz, mint neked. Használj inkább semleges színeket, azzal nem tévedhetsz nagyot.

okos ház eladás előtt ingatlan ingatlan eladás tippek ház eladás

Az új villanykörték nagyot dobnak a szobán. Helyezz el minden 50 négyzettméterre legalább egy 100 wattos világítást, és kombináld álló és asztali lámpákkal. Léteznek design villanykörték is, amelyek hozzátehetnek otthonod egyediségéhez.

  1. Vidd el otthonodat a házból

Egy otthon eladása érzelmileg megterhelő élmény. Amerre csak nézel, emlékek törnek fel. Családi fotók a nappaliban, a lépcső melletti falon és a hűtőszekrényen. Az ingatlanosok azt szokták javasolni, hogy ezeket rejtsük el a vásárlók elől, hiszen nem szívesen költöznek olyan helyre, ahol bármi is az előző tulajdonosra emlékezteti őket. Szerencsés, ha azt látják, hogy te csak egy rövid időre jöttél oda megmutatni a házat, és már össze vagy pakolva, hogy az új otthonodba költözz.

okos ház eladás előtt ingatlan ingatlan eladás tippek ház eladás

  1. Nézd kívülről a lakásodat és legyél kreatív

Azért, mert az utóbbi években minden ugyanott állt, nem biztos, hogy azon nem érdemes változtatni. Költöztess át bútorokat egyik szobából a másikba, ha az kell, hogy magazinba illően nézzen ki a lakás. Hívd át a barátaidat, kérd ki a véleményüket. Megéri akár szakember segítségét is kérni. A hiedelmekkel ellentétben nem olyan magas az órabérük, ráadásul pár óra alatt teljesen át lehet rendezni a házat. Segít eldönteni, hogy mi az, amire szükség lehet, és mi az, amire nem. Így fel lehet szabadítani a tereket, és tágasabbnak, barátságosabbnak is fognak tűnni.

  1. Automatizált otthon

Szintén sokan azt gondolják, hogy egy okosház kialakítása milliókba kerülő, rengetek rombolási munkával járó procedúra. Ma már a vezeték nélküli intelligencia egy alap csomagja nem kerül többe, mint egy laptop, és ha ilyen automatikával rendelkezik otthonunk, a befektetés többszörösével, okosotthonként hirdethetjük meg. A vásárlókat pedig lenyűgözhetjük a távolról is vezérelhető világítással, vagy a sötétítők automatizálásával és az ezzel járó kényelemmel.

okos ház eladás előtt ingatlan ingatlan eladás tippek ház eladás

  1. Az első benyomás talán az egyetlen benyomás

Az első benyomás fontosságát nem lehet hangsúlyozni, mennyire fontos. A sövények rendbetétele, a fű lenyírása nagyon sokat számíthat. A fákat is érdemes rendbe tenni, főleg, ha takarják az ablakokat. Ellenkező esetben elijeszthetjük a vásárlókat úgy, hogy még csak be se értek a házba.

okos ház eladás előtt ingatlan ingatlan eladás tippek ház eladás

Feldobhatjuk a kertet lámpa állványokkal, és kültéri ládákkal, amelyekbe virágokat ültethetünk.

Újabb nagyszerű ötlet, a bejárati ajtó lefestése egy világos színnel. Úgy fessen kívülről a ház, hogy a vevők alig várják, hogy megnézhessék belülről is!

1 Tovább

otthonautomatika

blogavatar

Hogy működik egy okos otthon? Hogyan teszik egyszerűbbé az okos eszközök a mindennapjainkat? www.otthonautomatika.hu Látogassa meg weboldalunkat is.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

okosotthon (88),okos otthon (47),smart home (41),intelligens otthon (24),smarthome (24),otthonautomatika (23),iot (17),FIBARO (14),fibaro (14),z-wave (11),okos eszközök (10),okos eszköz (9),IOT (9),okos termosztát (7),fűtésvezérlés (7),okos ház (7),okos világítás (7),biztonság (6),redőnyvezérlés (6),lakberendezés (6),design (5),okos fűtés (5),okos konnektor (5),mesterséges intelligencia (5),okosház (4),otthon (4),lakásfelújítás (4),mozgásérzékelő (4),FIBARO (4),világításvezérlés (4),okos konyha (4),füstérzékelő (3),co sensor (3),világítás (3),szén-monoxid érzékelő (3),okoskonnektor (3),fűtés (3),okos nyaraló (3),vezetéknélküli eszköz (3),okos kert (3),nyitásérzékelő (3),futurizmus (3),berendezés (3),construma (3),energiamegtakarítás (3),kamera (3),távoli ellenőrzés (3),DIY (2),okos iroda (2),árnyékolásvezérlés (2),energiatakarékosság (2),airbnb (2),okos lakás (2),CES2018 (2),IoT (2),technológia (2),életmód (2),karácsony (2),alexa (2),intelligens ház (2),szénmonoxid érzékelő (2),wallplug (2),smartme (2),zwave (2),távoli irányítás (2),vízérzékelő (2),okosotthon rendszer (2),virtuális valóság (2),okos otthon rendszer (2),öntözőrendszer (2),okos zár (2),távoli felügyelet (2),ingatlan (2),okoslakás (2),2017 trendek (2),kislakás (2),otthon design (2),jövő (2),ces (2),okos autó (2),jövő technológia (2),futurism (2),találmányok (2),hangulatvilágítás (2),otthon design tippek (2),tech (2),okos épület (1),okos redőny (1),okosotthon ipar (1),tippek (1),gesztusérzékelő (1),intelligens épület (1),gyerekbarát (1),sonos (1),CES (1),nyílt nap (1), biztonságos otthon (1), generációk (1),technology (1),romantika (1),páratartalom (1),okos árnyékolás (1),IKEA (1),okosotthon (1),ünnepi fények (1),intelligens otthon (1),okos_otthon (1),hacker (1),felújítás (1),dekoráció (1),cyberbűnözés (1),1 nap (1),távoli elérés (1),tipp (1),diy (1),fürdőszoba (1),távoli vezérlés (1),okos randizás (1),konyha (1), szén-monoxid érzékelő (1),intelligens redőny (1),halloween (1),halloween dekoráció (1),hőmérsékletszabályozás (1),művészet (1),okos hűtő (1),ifa2017 (1),modern ház (1),okosotthon rendszerek (1),ünnepek (1),valentin (1),hangasszisztens (1),hálózati biztonság (1),okos porszívó (1),intelligens konnektor (1),hőmérséklet-szabályozás (1),internetbiztonság (1),okos berendezések (1),télapó (1),generációk (1),mikulás (1),csőtörés (1),biztonsági kamera (1),jelenlétszimuláció (1),okos világításvezérlés (1),robot fűnyíró (1),lego (1),árnyékolás (1),biztonsági rendszer (1),ötletek (1),riasztó (1),intelligens árnyékolás (1),kapuvezérlés (1),okos óraokos mérleg (1),okos otthonokos eszközök (1),karácsonyi mozi (1), karácsonyi fények (1), okos konnektor (1), (1), okos otthon (1),intelligens izzó (1), füstérzékelő (1), okos zár (1),jövő otthona (1), (1),wall-plug (1), amazon echo (1),biztonságos otthon (1),led világítás (1),hangszóró (1),fogadalom (1),karácsonyi fények (1),okosotthonokos konnektorokosotthon (1), led fények (1),karácsonyi zenék (1),karácsonyi hangulat (1),valentin nap (1),design világítás (1),dekor (1),2017 trend (1),lakásdekor (1),3d nyomtatás (1),újítások (1),házépítés (1),2017 tavasz (1),elektromos autó (1),fejlesztések (1),vezeték nélküli töltő (1),autók (1),Aston Martin (1),jövő autó (1),helykihasználás (1),smartshop (1),Aero Mobil (1),autócsodák (1),oktatás (1),digitális jövő (1),automatika (1),VR (1),repülő autó (1),lépcső világítás (1),vezetékes okosotthon (1),okosbolt (1),vezeték nélküli okosotthon (1),tárolás (1),nyaralók (1),ház eladás (1),ingatlan eladás tippek (1),design tippek (1),okos otthon (1),otthon automatika (1),button (1),elektronika (1),mini eszközök (1),lézerprojektor (1),okos tükör (1),okosóra (1),vezetéknélküli kamera (1),okos kütyü (1),tomtom (1),navigáció (1),informatika (1),applikációk (1),okos étterem (1),automata étterem (1),gyorsétterem (1),lakás (1),eladás előtt ingatlan (1),garzon (1),ces2017 (1),2017-es trendek (1),time management (1),alkalmazások (1),lifestyle (1),otthon technológia (1),lakás design (1),amazon (1),amazon echo look (1),smart kitchen (1),nyaralás (1),kutatás (1),épületek (1),energiamagtakarítás (1),utazás (1),élettér (1),lakások (1),találmány (1),kirándulás (1),kütyü (1),feladat (1),otthonok (1),amazon (1),echo (1),kütyük (1),okos árnyékolóvezérlés (1),videochat (1),kisállatok (1),alvás okosan (1),okos paplan (1),okos redőnyvezérlés (1),Z-Wave (1),hangvezérlés (1),echo dot (1),AI (1),co érzékelő (1),szénmonoxid (1),telefontöltés (1),siri (1),okos alvás (1),irodafelújítás (1),okos párna (1),pihentető alvás (1),érintés nélküli vezérlés (1),egészség (1),Do it yourself (1),csináldmagad (1),divat (1),divatblogger (1),selfie (1),hosszú hétvége (1),okos távirányító (1),távvezérlés (1),Internet of things (1),házimunka (1),kert (1),netatmo (1),apple (1),homekit (1),okos fűnyíró (1),építészet (1),szakma (1),AR (1),jövő szakmái (1),okos öntözőrendszer (1),miniatűr otthon (1),alvás (1)