Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

3 újdonság az IFA-ról 2017-ben, amit érdemes megnézned - Smartme szubjektív

Egy majd 160 000 négyzetméteren tartott rendezvényről, amelyen több mint 1800 kiállító vett részt a legfrissebb technológiai innovációival, a vezeték nélküli okosotthonokkal foglalkozó FIBARO is bemutatta új termékeit. A sok újdonság közül nehéz kiemelni párat. Mi megpróbáltuk, lássuk az eredményt.

Lesz bóklászó hűtő, okosautó és tech-varázspálca.

okosotthon okos otthon smart home technológia tech 2017 trendek okos autó okos hűtő otthonautomatika ifa2017

Forrás: IFA


Arról, hogy mi is az IFA és a FIBARO milyen újításokat mutatott be itt írtunk.

1. Ha a hegy nem megy Mohamedhez…


Szól a jól ismert mondás. De mi a helyzet, ha már nem te mész a hűtődhöz nasiért, hanem az jön hozzád? 


Az idei IFA-n a Panasonic újdonsága a Movable Fridge. Egy központi irányító rendszerrel összekötve mobillal, vagy hangvezérléssel is irányítható. Okos szenzorokkal felszerelve szobákon keresztül, akadályokat kikerülve bárhova elmegy, ahová szólítják. Majd vissza is tér a helyére.

okosotthon okos otthon smart home technológia tech 2017 trendek okos autó okos hűtő otthonautomatika ifa2017

Forrás: Panasonic Movable Fridge

2.  Mi hiányzott még a VW Golfból?


Manapság azt hinnénk, hogy autóinkból csak a jakuzzi és kerti bútor hiányzik. Azonban a Volkswagen egy ezeknél sokkal hasznosabb dologgal rukkolt elő, egy új távvezérlésű funkcióval az autóihoz.

A Telecommal társulva a Volkswagen lehetővé tette, hogy okosautóihoz most már csatlakoztathatod okosotthon rendszeredet, és amely funkciókat eddig a mobiloddal vagy tableteddel értél el, most már autóddal is irányíthatod. Egyetlen hátránya, hogy egyelőre csak korlátozott számú okosotthon rendszerrel kompatibilis. 

okosotthon okos otthon smart home technológia tech 2017 trendek okos autó okos hűtő otthonautomatika ifa2017

Forrás: VW e-Golf

3. Tükröm, tükröm mondd meg nékem, milyen folt van az ingecskémen?

Ha a tükröd nem is, de a Siemens X-Spect Stain/Fabric ID Wand lehet a hűtlen férfiak legrosszabb rémálma, de a kezdő háziasszonyok legnagyobb ajándéka is.

A Siemens varázsbotja bármely foltról megállapítja, hogy honnan származik, majd javaslatot tesz az eltávolítására.

okosotthon okos otthon smart home technológia tech 2017 trendek okos autó okos hűtő otthonautomatika ifa2017

Forrás: IFA

0 Tovább

Inspirációk konyhai világításhoz - okosan

Beköszöntött az esős, szomorkás, rossz idő. Meglepő, hogy már a héten olyan sötét van, hogy korábban fel kell kapcsolnunk a villanyt a lakásban. Okos világítást használva optimalizálni tudjuk a világításunkat, ugyanakkor nem szükséges nekünk személy szerint felkapcsolnunk, hanem ha érzékeli a mozgásérzékelő, hogy a szobában tartózkodunk, akkor felkapcsolja nekünk a világítást. 

Az okos világításnak nem csak kényelmi, hanem esztétikai előnyei is vannak. A színeknek köztudottan pozitív hatása van a hangulatunkra, így egy fárasztó nap után kellemes színekkel beállított konyhába érkezni igazi felüdülés. Beállíthatsz sémákat főzéshez, relaxáláshoz vagy a vendégek fogadásához.

Ha többféle automatikára is vágysz otthonodba, és nem szeretnéd szétfúrni a falakat érdemes komplett vezeték nélküli z-wave-es okosotthon rendszerben gondolkodni, így egy applikáción belül vezérelheted elektromos eszközeidet.

Íme néhány inspiráció a konyha megvilágításához

A dizájnos narancssárga:

okosotthon otthonautomatika világítás konyha
Forrás: Pinterest​​​​

Spotlámpák és LED szalagok elegáns elhelyezése:

okosotthon otthonautomatika világítás konyha
Forrás: Pinterest

Hűvös kék árnyalat a szekrények alján:

okosotthon otthonautomatika világítás konyha
Forrás: Pinterest

Tenger hangulata:

okosotthon otthonautomatika világítás konyha
Forrás: Pinterest

Modern elegancia

okosotthon otthonautomatika világítás konyha
Forrás: Pinterest

Ezeknek az ötletes világítás kompzícióknak csak emelheti az értékét, hogy otthonautomatikai rendszerünkbe integráljuk. Ugyanakkor persze a felhasználási lehetőségeit is növeli. Tudd meg otthonautomatika.hu oldalunkon, hogy mire használható még a világítás vezérlés és milyen funkciókkal gyarapodik még az okosotthon rendszerrel a házad.

0 Tovább

A kávéfőző segít majd párt találni 2026-ban?

Az elmúlt 100 évben rengeteget változott a pár keresési procedúra. Ezt a 100 évet vették alapul a kutatók és az eddigi adatokat felhasználva komoly tippeket és előrejelzéseket adtak ki, hogy milyen lesz 2026-ra a randizás, hogyan találhatnak párra a magányosok. Eljutunk oda, hogy az okos eszközeink rögzítik szokásainkat és az alapján választhatnak majd randi partnert az egyedülállók, hogy minden randipartner minden szokásáról már előre tudhatnak.

Eléggé kellemetlennek hangzik első hallásra nem?

otthonautomatika okosotthon FIBARO okos randizás

Valaha az online randizásra is furcsán néztünk, ódzkodtunk tőle és még cikinek is számított, ha valaki interneten ismerkedett. Manapság már 5-ből minimum 1 kapcsolat az interneten kezdi meg virágzását. Ha már ennyire elfogadók lettünk és ennyire online-ak, akkor mi lesz a jövőben? Milyen technológiát fogunk felhasználni társkeresésre? Erre keresték a választ a kutatók.

Arra a következtetésre jutottak, hogy előreláthatólag 2026-ban már teljesen általános dolog lesz az okos eszközeink segítségével társra találni, hiszen a melegszendvicssütő nem hazudik, kegyetlenül megmondja milyen sűrűn eszel melegszendvicset, az okos zuhanyfej, hogy milyen sűrűn fürdesz, és az okos gardrób szekrény betekintést enged a ruhatáradba. Szinte már ismer is az érdeklődő!

A brit eHarmony.co.uk kezdeményezte a felmérést és az Imperial College Business School végezte el több mint 100 év adatainak feldolgozását, hogy megjósolják, mi vár a társkeresőkre 2026-ban. Arra jutottak, hogy az okos eszközökből nyert információk alapján elég nagy pontossággal meg tudják majd határozni, hogy ki is illik bele a mi szokásainkba, ki az igazi főnyeremény találat számunkra.

Nem is annyira hihetetlen ez az elmélet, hiszen az okos eszközeink számtalan információt rögzítenek és tárolnak rólunk, minden egyes lépésünket képesek követni és személyiségünkről, preferenciáinkról és viselkedésünkről fontos jegyeket tárolhatnak el, ami segít abban, hogy már előre jobban megismerjen valaki bennünket.

Ez alapján az okosotthon rendszer eszközei már nem csak kényelmet, és biztonságot fokoznak, energia felhasználást optimalizálnak, de még szerelmi életünket is igazgatják majd? Miért is ne! Ha a hűtőd tudja, hogy vegetáriánus vagy, akkor próbálja kerülni majd a párosítás során a folyton húst evőket? Ha a kávégépet megjegyzi, hogy te naponta 3 erős kávét iszol, akkor a koffein mentes partner kizárt lesz? Ha a szekrényedben csak a báli ruhák lógnak, akkor már egy póló farmer kombinációval össze se hoz? Van itt még kérdés rendesen ez az elképzelés mögött.

otthonautomatika okosotthon FIBARO okos randizás

Valaha úgy éreztük, hogy az ember zenei ízlése és vásárlási szokásai, na meg a kedvenc olvasmányi reflektálnak legjobban a lelkére, arra, hogy milyen is valójában. A kutatás szerint az, hogy hogyan szereti a pirítóst, hogy milyen sűrűn főz magára, hogy milyen gyakran mossa ki a ruháit, és hogy hogyan issza a kávét, sokkal pontosabb meghatározást adhat a személyiségéről.

Ezek után kijelenthetjük, hogy egyre fontosabbá válik, hogy pontosan és megfelelően legyen beállítva az okosotthon rendszerünk. Ahhoz, hogy ne csússzunk bele abba a hibába, hogy olyan információt osszunk meg magunkról, amit nem szeretnénk, vagy nem vet ránk jó fényt, kérjük inkább szakember segítségét az okosotthon rendszerünk beállításához. Mi is tudunk FIBARO vezeték nélküli rendszerekben tanácsot, felhasználási lehetőséget és megoldásokat javasolni. 

0 Tovább

Így alakíts át egy helyiséget 1 nap alatt - trükkök és tippek

A House Beautiful inspirációi alapján készült a posztunk.

Vidám színek

Ha egyszínű, hideg színű szobában töltöd a mindennapjaidat egyszerűen feldobhatod egy kis színnel. Néhány kiegészítő és már rá se lehet ismerni a szobára.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

Új asztalterítő, új étkező

Az étkezőasztal túl nagy felület ahhoz, hogy ne használjuk ki dekorációs lehetőségeit. Egy merészebb, vidám asztalterítő és máris teljesen más hangulatot kap az étkezőnk.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

Fürdőszoba kék padlóval

El tudjátok képzelni, milyen egyhangú volt ez a fürdőszoba a változtatás előtt? Egy jól megválasztott egyszerű kék csempe, és olyan fürdőszobád lesz, amelyben az egész napot eltöltenéd legszívesebben.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

Tapétázás kis helyiségben

Ki mondta, hogy az egész falat be kell tapétázni? Spórolj időt és energiát: tedd fel csak egy oldalra, vagy csak egy bizonyos pontjára, és máris egyedivé válhat a fürdőszoba vagy a nappali.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

Süllyesztett polcok újragondolva

A falba süllyesztett tárolók és polcok rendkívül népszerűek az utóbbi időben, már szinte mindenhol találkozni ezzel a trenddel. Hogyan teheted a saját megoldásodat még egyedibbé? Szerezz be egy élénk színű festéket, például egy csodás narancssárgát, és fesd át a mögöttük lévő falakat.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

Ne feledkezz meg a bejáratról sem

A folyosók általában azok a helyiségek, amelyeknek a külsejére a legkevesebbet adunk, pedig sokszor a házba belépve ezzel a hellyel találkozunk először. Szerezz be néhány mintás szőnyeget, például török futókat, és változtasd át teljesen az egyhangú előszobákat és folyosókat.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

Díszíts fel egy falat

Van valami amit gyűjtesz, vagy olyan amire büszke vagy? Tedd ki a falra. Például ezek a vintage stílusú tányérok egészen különleges hangulatot kölcsönöznek a szobának.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

Okosítsd fel a szobát - sőt az egész lakásod

Manapság már ha jól megtervezed előre és szakember segítségét kéred, akkor egy szoba, sőt egy egész lakás felokosítása gyorsan megvan. Mivel a FIBARO vezeték nélküli rendszere nem csak könnyen telepíthető, de egyszerűen programozható is, így akár 1 nap alatt otthonautomatika telepíthető egy adott szobába.

okosotthon otthonautomatika lakásfelújítás felújítás dekoráció otthon design otthon design tippek

0 Tovább

Egy napom az okosotthonomban, amikor szabadságon vagyok

Mindenkinek kijár egy nap, amit otthon tölthet teljesen haszontalanul, feladatok és elvárások nélkül.

okosotthon otthonautomatika 1 nap okos_otthon

Ma már rengetek szórakozási lehetőségünk van anélkül, hogy kilépnénk az ajtón. Nézzük, hogy egy okosotthonban hogyan fokozhatjuk mindezt.

10:00

Végre teljesül az álmom, nyugodtan alhatok egészen 10:00-ig. Kikapcsoltam a telefonomat, a redőnyöknek hála pedig teljes sötétség biztosította a pihentető alvásomat, amelyet az okosotthon alkalmazásommal időzítettem. A megfelelő időpontban lassan felgördülnek, hogy beengedjék a meleg nyári napsugarakat. Kell ennél jobb ébresztő?

okosotthon otthonautomatika 1 nap okos_otthon

10:05

Ezt a kellemes reggelt már nehéz tovább fokozni, kivéve a friss kávé illatával. A kávéfőzőmet is hozzárendeltem az otthonautomatikámhoz. Mire a konyhába érek, már friss, gőzölgő kávé vár a konyhában, miközben a kedvenc zeném szól kiváló minőségben a Sonos hangfalakból.

10:30

Hogy energikusan teljen a nap, ne feledkezem el a mozgásról ma sem. Beteszek egy kellemes jógavideót, amit a nappalimban is könnyedén le tudok követni. Épp lefelé néző kutya pózban vagyok, amikor eszembe jut, hogy egy kis oxigént nem ártana beengedni. Szólok Alexának - az okos asszisztensemnek, ami a Fibaro okosotthon rendszeremet hangalapon is képes irányítani – hogy nyissa ki az ablakot.

11:15

Lemegyek a közeli boltba, az ebédhez szükségem van egy-két dologra. Elfelejtettem megnézni, hogy van-e még tojás a hűtőben. Szerencsére nem kell emiatt visszamennem, megnézem az okos hűtőm alkalmazásával, hogy mi hiányzik.

13:00

Már csak percek kérdése és kész az ebéd, de ebben a pillanatban csöngetnek. Édesanyám az, velem tölti az ebédet. Nem kell megszakítanom a főzést és kezet mosni, csak rábökök kétszer a Fibaro okos gombra, és már be is engedtem a vendéget.

okosotthon otthonautomatika 1 nap okos_otthon

16:00

Végre van időm órákig olvasni. Az idő kellemes a nappalimban, az okos termosztát segít állandóan kellemes hőmérsékleten tartani a szobákban.

okosotthon otthonautomatika 1 nap okos_otthon

19:30

Veszek egy relaxáló fürdőt finom illóolajokkal, kellemes zenével és hangulatvilágítással. Egy gombnyomással el tudom indítani ezt az előre beállított jelenetet, eszembe is jut, hogy többször kéne kihasználnom.

20:15

Az estét egy jó filmmel zárom. Nem aprózom el, projektorra vetítem ki. Hogy ne kelljen összevissza távirányítókat nyomkodni, ehhez is beállítottam egy okosgomb nyomásra induló jelenetet. A vetítővászon legördül, a redőnyök legördülnek, de hogy ne legyen teljes sötétség, néhány LED világítás 15%-on égve marad, hogy kitaláljak a mosdóba.

okosotthon otthonautomatika 1 nap okos_otthon

Mennyi mennyi kényelem egy kellemesen szabadsággal töltött napban. Mindehhez csak egy okosotthon rendszerre volt szükségem.

0 Tovább

otthonautomatika

blogavatar

Hogy működik egy okos otthon? Hogyan teszik egyszerűbbé az okos eszközök a mindennapjainkat? www.otthonautomatika.hu Látogassa meg weboldalunkat is.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

okosotthon (88),okos otthon (47),smart home (41),intelligens otthon (24),smarthome (24),otthonautomatika (23),iot (17),FIBARO (14),fibaro (14),z-wave (11),okos eszközök (10),okos eszköz (9),IOT (9),okos termosztát (7),fűtésvezérlés (7),okos ház (7),okos világítás (7),biztonság (6),redőnyvezérlés (6),lakberendezés (6),design (5),okos fűtés (5),okos konnektor (5),mesterséges intelligencia (5),okosház (4),otthon (4),lakásfelújítás (4),mozgásérzékelő (4),FIBARO (4),világításvezérlés (4),okos konyha (4),füstérzékelő (3),co sensor (3),világítás (3),szén-monoxid érzékelő (3),okoskonnektor (3),fűtés (3),okos nyaraló (3),vezetéknélküli eszköz (3),okos kert (3),nyitásérzékelő (3),futurizmus (3),berendezés (3),construma (3),energiamegtakarítás (3),kamera (3),távoli ellenőrzés (3),DIY (2),okos iroda (2),árnyékolásvezérlés (2),energiatakarékosság (2),airbnb (2),okos lakás (2),CES2018 (2),IoT (2),technológia (2),életmód (2),karácsony (2),alexa (2),intelligens ház (2),szénmonoxid érzékelő (2),wallplug (2),smartme (2),zwave (2),távoli irányítás (2),vízérzékelő (2),okosotthon rendszer (2),virtuális valóság (2),okos otthon rendszer (2),öntözőrendszer (2),okos zár (2),távoli felügyelet (2),ingatlan (2),okoslakás (2),2017 trendek (2),kislakás (2),otthon design (2),jövő (2),ces (2),okos autó (2),jövő technológia (2),futurism (2),találmányok (2),hangulatvilágítás (2),otthon design tippek (2),tech (2),okos épület (1),okos redőny (1),okosotthon ipar (1),tippek (1),gesztusérzékelő (1),intelligens épület (1),gyerekbarát (1),sonos (1),CES (1),nyílt nap (1), biztonságos otthon (1), generációk (1),technology (1),romantika (1),páratartalom (1),okos árnyékolás (1),IKEA (1),okosotthon (1),ünnepi fények (1),intelligens otthon (1),okos_otthon (1),hacker (1),felújítás (1),dekoráció (1),cyberbűnözés (1),1 nap (1),távoli elérés (1),tipp (1),diy (1),fürdőszoba (1),távoli vezérlés (1),okos randizás (1),konyha (1), szén-monoxid érzékelő (1),intelligens redőny (1),halloween (1),halloween dekoráció (1),hőmérsékletszabályozás (1),művészet (1),okos hűtő (1),ifa2017 (1),modern ház (1),okosotthon rendszerek (1),ünnepek (1),valentin (1),hangasszisztens (1),hálózati biztonság (1),okos porszívó (1),intelligens konnektor (1),hőmérséklet-szabályozás (1),internetbiztonság (1),okos berendezések (1),télapó (1),generációk (1),mikulás (1),csőtörés (1),biztonsági kamera (1),jelenlétszimuláció (1),okos világításvezérlés (1),robot fűnyíró (1),lego (1),árnyékolás (1),biztonsági rendszer (1),ötletek (1),riasztó (1),intelligens árnyékolás (1),kapuvezérlés (1),okos óraokos mérleg (1),okos otthonokos eszközök (1),karácsonyi mozi (1), karácsonyi fények (1), okos konnektor (1), (1), okos otthon (1),intelligens izzó (1), füstérzékelő (1), okos zár (1),jövő otthona (1), (1),wall-plug (1), amazon echo (1),biztonságos otthon (1),led világítás (1),hangszóró (1),fogadalom (1),karácsonyi fények (1),okosotthonokos konnektorokosotthon (1), led fények (1),karácsonyi zenék (1),karácsonyi hangulat (1),valentin nap (1),design világítás (1),dekor (1),2017 trend (1),lakásdekor (1),3d nyomtatás (1),újítások (1),házépítés (1),2017 tavasz (1),elektromos autó (1),fejlesztések (1),vezeték nélküli töltő (1),autók (1),Aston Martin (1),jövő autó (1),helykihasználás (1),smartshop (1),Aero Mobil (1),autócsodák (1),oktatás (1),digitális jövő (1),automatika (1),VR (1),repülő autó (1),lépcső világítás (1),vezetékes okosotthon (1),okosbolt (1),vezeték nélküli okosotthon (1),tárolás (1),nyaralók (1),ház eladás (1),ingatlan eladás tippek (1),design tippek (1),okos otthon (1),otthon automatika (1),button (1),elektronika (1),mini eszközök (1),lézerprojektor (1),okos tükör (1),okosóra (1),vezetéknélküli kamera (1),okos kütyü (1),tomtom (1),navigáció (1),informatika (1),applikációk (1),okos étterem (1),automata étterem (1),gyorsétterem (1),lakás (1),eladás előtt ingatlan (1),garzon (1),ces2017 (1),2017-es trendek (1),time management (1),alkalmazások (1),lifestyle (1),otthon technológia (1),lakás design (1),amazon (1),amazon echo look (1),smart kitchen (1),nyaralás (1),kutatás (1),épületek (1),energiamagtakarítás (1),utazás (1),élettér (1),lakások (1),találmány (1),kirándulás (1),kütyü (1),feladat (1),otthonok (1),amazon (1),echo (1),kütyük (1),okos árnyékolóvezérlés (1),videochat (1),kisállatok (1),alvás okosan (1),okos paplan (1),okos redőnyvezérlés (1),Z-Wave (1),hangvezérlés (1),echo dot (1),AI (1),co érzékelő (1),szénmonoxid (1),telefontöltés (1),siri (1),okos alvás (1),irodafelújítás (1),okos párna (1),pihentető alvás (1),érintés nélküli vezérlés (1),egészség (1),Do it yourself (1),csináldmagad (1),divat (1),divatblogger (1),selfie (1),hosszú hétvége (1),okos távirányító (1),távvezérlés (1),Internet of things (1),házimunka (1),kert (1),netatmo (1),apple (1),homekit (1),okos fűnyíró (1),építészet (1),szakma (1),AR (1),jövő szakmái (1),okos öntözőrendszer (1),miniatűr otthon (1),alvás (1)