Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az okosabb biztonságosabb?

Hogyan ösztönöznek minket otthonunk okosítására a gyerekek, családtagjaink és a biztonság? Ezt nézzük most meg!

A világ minden táján egyre több embernek van internet hozzáférése az otthonában, ezzel pedig, nem meglepőmódon, arányosan nő az okos eszközök használata is. 

A Home Depot megbízása által készített tanulmány szerint az otthonunk biztonsága és a gyerekek jelenléte nagyban befolyásolják az okos otthon felé tendálást. Ami nem meglepő, hiszen ki ne akarná biztonságban tudni a családját és az értékeit! 

Szeretjük a biztonságot

Az okos rendszerekkel nyomon követhető lakásunk minden négyzetcentimétere. Megfigyelhetjük például, hogy hogyan viselkedik házi kedvencünk, amikor nem vagyunk otthon, a riasztót pedig is távolról is tudjuk élesíteni, ha épp elfelejtettük volna a reggeli rohanásban bekapcsolni. 

A Home Depot kutatásában megkérdezettek háromnegyede említette a gyerekeket és a biztonságot az okos rendszerek vásárlásának fő okaként. További 13% az energiaköltségek megtakarítását, 20% pedig a kényelmet helyezte előtérbe. Az okos eszközöknek pedig szinte egyetlen feltétele van, az internet hozzáférés, ezt követően pedig igazán kézenfekvő a használatuk saját magunk, szeretteink és értékeink biztonsága érdekében.

Szeretnénk, ha mások is használnák

Az intelligens eszközökkel sokkal könnyebbé tehetjük a mindennapokat, a hangvezérléses rendszerek, úgy mint az Amazon Alexa, az Apple Siri vagy a Google asszisztense, pedig szórakoztatóak, pofon egyszerű a használatuk és nem mellesleg kedvező áron juthatunk hozzájuk! 

A kutatásban választ adók többsége szerint az idős rokonok életét is megkönnyítik ezek az eszközök. Gondoljunk csak bele, olyan idős emberek, akiknek már fárasztó a mozgás, a fotelból telefonálhatnak, irányíthatják a világítás, beállíthatják a hőmérsékletet, ételt, taxit rendelhetnek, híreket hallgathatnak.

Az okos vezérlés már nem egy gyerekcipőben járó újdonság, sokat segíthetünk magunkon és idősebb rokonainkon vele, ezért minden korosztálynak érdemes fontolóra vennie a használatukat!

0 Tovább

Te tartod még az újévi fogadalmad?Akkor kivételes vagy!

Felmérések szerint az új évi fogadalmaknak mindössze 8%-át sikerül betartani. Idén ne hagyjuk magunkat, és tartsuk meg a fogadalmunkat, amihez még okos segítségünk is lehet!

Az új évi fogadalmainknak általában alapos oka van, hogy miért éppen azon szeretnénk változtatni, amin: többet szeretnénk mozogni, egészségesebben étkezni, szervezettebben intézni a hétköznapi dolgainkat. A fogadalmakat magunknak állítjuk fel, éppen ezért senki nem koordinálja és nem is kéri számon rajtunk, így nem csoda, hogy 2-3 hét alatt a lelkesedésünk jelentősen csökken.


Lényeg a rendszeresség!

A téli álmos napokon nehezedre esik felkelni, hogy munka előtt még egy futást vagy más edzést beiktass? Ebben segíthet az okos otthon rendszer "kellemes ébredés" jelenete: 

Ébresző óra helyett halk zene szólal meg, a lámpa fokozatosan kezd el erősebben világítani, a zene is fokoztatosan hangosodik, ha elektromos redőnyöd van, akkor akár az is szépen lassan engedi be az első halvány napsugarakat a hálószobába. Majd bekapcsol a kávéfőző, hogy még inkább élénkebben induljon a reggeled. Kezdődhet a mozgás!

Barát vagy ellenség? 


Az újévi diéta során sokan ódzkodunk attól, hogy a mérlegre álljunk, inkább hajlamosak vagyunk jól eldugni azt, hogy ne is lássuk. Pedig bizonyított tény, hogy ha többször állunk mérlegre, akkor a diéta is jobban megy, hiszen a fejünkben mindig ott fog motoszkálni az, hogy este bizony meg kell mérni a súlyunkat és így nagyobb eséllyel fogunk lemondani az ebéd utáni desszertről is. Vagy úgy érzed kevés az akaraterőd? Ebben is segíthet egy kis okos otthon trükk: rakj fel egy designos nyitásérzékelőt a hűtőajtóra vagy "édesség szekrényke" ajtajára és minden nyitásnál a telefonod jelezhet neked, vagy akár egy rendszerbe kötött hangszórón megszólalhat egy figyelmeztetés vagy a konyhai led fények megváltoznak... Rajtad múlik. 


Használjunk okos mérleget!


Az okos mérleg azoknak lesz hasznos, akik hatékony súlykezelést szeretnének, és teljes képet akarnak kapni a testükről. Akiknek nem csak a kilók számítanak, hanem a testzsír százalék, az izom arány, a csonttömeg és vízmennyiség is, ezzel az okos eszközzel egy széles körű nyomon követést kapnak.
Az okos mérleg általában bluetooth segítségével kommunikál a telefonunkkal, ezért egyből naplózni tudjuk az eredményeket, az applikáción keresztül pedig végig követhetjük a fejlődésünket, saját magunkat motiválva ezzel.


Megéri okosítani!


Az okos mérleggel végeredményként egy BMI számot fogunk kapni, ami a magasságból, korunkból, testtömegünkből, az izom és zsír arányából, a vízkészletünkből kiértékelt szám lesz. Ez alapján könnyen rangsorolhatjuk magunkat a táblázatok segítségével, de a telefonos applikációk általában már egy kész javaslatot dobnak ki, amit érdemes követni a célunk érdekében.


 

0 Tovább

Az otthon igazi melege

A házad, lakásod attól lesz igazán otthonos, ha jó érzésekkel térsz haza egy nehéz nap után, és valóban tudsz pihenni benne. Az okos otthonoknál éppen ezért a biztonság és az energiatakarékosság mellett a komfortérzet biztosítása is nagyon fontos!


Te is megpróbálsz úgy spórolni a fűtésszámlán, hogy amikor elindulsz otthonról, letekerd a fűtést, hogy az ne menjen feleslegesen egész nap? A téli nagy hidegekben ezzel sajnos inkább ártasz és pedig nem spórolsz, ráadásul a hideg lakásba hazaérve nem is érzed magad majd igazán komfortosan, mivel bőven kell idő ahhoz, hogy a napközben áthűlt szobák ismét megfelelő hőmérsékletűek legyenek. 


Miért ne tekerd le nagyon a fűtést?

Ha egy átlagos méretűnek mondható téglaházat vagy lakást fűtesz, akkor ott a szerkezet is átmelegszik a hőnek köszönhetően. Ha letekered a fűtést, a falak még legalább fél napig érezhetően adják le a meleget, ez viszont pont annyi idő, hogy mire hazaérsz, a falak is teljesen áthűlnek. Este bár bekapcsolod a fűtést, az áthűlt falak már a hideget fogják sugározni sok-sok órán keresztül. 
A falak újra felfűtése pedig sokkal nagyobb energiafelhasználást igényel, mintha egy kellemes szobahőmérsékleten hagynád napközbenre is a fűtést. 

Mi a megoldás?

Egy okos rendszer pont a fenti probléma megoldásában segít neked! Szerencsére már olyan okos fűtőrendszerek vannak, amiket a telefonodról is irányíthatsz. Így indulás előtt az irodából, az edzőteremből kilépve vagy épp bevásárlás közben is megnézheted, hogy hány fok van épp otthon és kedvedre állíthatod azt.
Óriási előnye, hogy ez a rendszer a szokásaid alapján felállít egy algoritmust és azt felhasználva szabályozza otthonod fűtését.

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Amikor elmész otthonról, bekapcsol a takarékos funkció, az üres lakásban csökken a hőmérséklet, mégsem hűl ki. Ezzel sok energiát megspórolsz úgy, hogy mégis meleg házba érhetsz haza. 
Ha te általában délután 5-6 óra körül érsz haza, akkor a vezérlés már 4 órától fokozatosan fűti fel a lakást, hogy a megfelelő hőmérsékletű szobába léphess be a nap végén.
Ha este 10-kor mész lefeküdni és általában 2-3 fokkal veszed le ilyenkor a fűtést, az okos rendszer követni fogja a szokásaidat, és ezek alapján felállít egy algoritmust, ami vezérli majd a fűtést. Neked már nem kell tekergetni a termosztátot, hanem a rendszer automatikusan lejjebb állítja a hőfokot éjjelre.

Praktikum és kényelem egyszerre?

A konyhában legyen 20 fok, a fürdőben 23, a garázst elég 16 fokon tartani? Amíg reggelizel vagy filmet nézel a nappaliban, miért menjen a hálószobában a fűtés 28 fokon? Minek fűteni a vendégszobát, ha csak hétvégén mennek át hozzád a barátok? Az okos vezérléssel nagyon egyszerűen minden helyiséget külön hőmérsékletre tudsz állítani, ezzel is csökkentve az energiafelhasználást. 


Az okos otthonok már nem a jövő találmányait, hanem a jelen praktikáit jelentik, amik használatával rövidtávon megtérülnek a beszerzési költségeid. Otthonod pedig a saját igényeidre szabva teljesen komfortos lesz számodra, és nem utolsó sorban a környezet terhelését is csökkented!

0 Tovább

Hogyan nyűgözheti le az okos otthonod a vendégeket egy kis ünnepi hangulattal? 

Az intelligens konnektorok, lámpák és hangszórók segítségével extra ünnepi élményt varázsolhatsz otthonodba.


 
Az intelligens otthoni készülékeket könnyedén át lehet alakítani szezonálisan is akár, és bizony itt a nyakunkon a karácsony – itt az ideje ünnepi díszbe öltöztetni az otthonunkat is.

 
Az olyan intelligens hangvezérlőkkel, mint az Amazon Echo és a Google Home, illetve intelligens fények használatával, néhány okos konnektorral játszva átalakíthatod karácsonyi varázs kuckóvá – a gyerekek és a gyereklelkű felnőttek nagy örömére. 


Intelligens konnektorok


Kezdjük egyszerűen a dolgokkal a meglévő karácsonyi ledsor egyszerűen irányítható egy okos hangvezérlővel vagy egy okos konnektorral és mobiltelefonnal. Szereted már akkor látni az ünnepi fényeket, amikor megközelíted az otthonodat? Nem kell egész nap fogyasztanod az áramot! Programozd be úgy, hogy csak akkor kezdjen világítani, amikor várhatóan hazaérkezel. 
Ha pedig tudod pontosan mikor érkeznek a vendégeid, őket is meglepheted! Kapcsolódjanak fel a fények pont akkor amikor ők becsengetnek – hidd el, rögtön vidámabb hangulatban lépnek be hozzád, ha ilyen kedvességgel fogadod őket. 

Intelligens lámpák

Az ünnephez igazi meghitt vagy éppen parti hangulatot teremthet a világítás erőssége és színe. Az intelligens izzók fényerejét, színét, hőmérsékletét is tudod szabályozni. 
Válassz akár egy LED csíkot a TV mögött, vagy az ünnepi díszbe öltöztetett étkező asztal alatt – vagy buli esetén az összes mennyezeti izzót kicserélheted intelligens izzóra. Díszítsd a kertedet, teraszodat is LED csíkokkal, a fák köré is elhelyezhetsz ilyet, a hagyományos égősor helyett. És máris mobilról irányíthatod a kedved vagy a vendégei kedve szerint. Leült a buli? A fények játékával is feldobhatod! 

Zene és fények harmóniája


Az intelligens fényekkel együtt persze bármely bluetooth hangszóródat is irányíthatod. A gyerekek várva várják a karácsonyi angyalok érkezését? Indíts mobilról titokban egy elrejtett hangszórón csengettyű hangokat, változtasd sejtelmesre a fényeket és azonnal megláthatod a gyerekek szemében a csodát. Ők még hisznek benne! Tegyük még varázslatosabbá a meséjüket!
Vagy éppen attól tartasz kicsit lapos lesz a szilveszteri buli? Spotify és Apple Music + iLightShow alkalmazás és máris kész az otthoni partyhangulat. Az alkalmazás a telefon mikrofonját használva a zene ütemének megfelelően szabályozza a fényeket, megváltoztatja a színeket, villogtat – próbáld ki!


 

 

0 Tovább

5 legjobb okos otthon tipp az idősebb generáció védelmében

Az intelligens otthoni technológia trendjei túlmutatnak a pánik gombokon. A modern intelligens otthonok lassan, de biztosan felbecsülhetetlen értékű eszközzé válnak: segítenek gondoskodni idősebb hozzátartozóinkról, akik bizony nem akarnak megszokott otthonukból kimozdulni, de sajnos az egyedüllét veszélyeket tartogathat a számukra. 

Milyen okos otthon funkciók segíthetnek nekünk abban, hogy az egyedül élő idősebb rokonainkat biztonságban tudhassuk? 


1. Észreveszi a szokatlan cselekvéseket 

A házban stratégiailag telepített mozgásérzékelők jelezhet nekünk, hogy idős rokonunk mikor ébred, hogyan közlekedik a helyiségeken belül vagy éppen kinyitja a hűtőszekrényt. A rendszer rögzíti a napi rutint, és ha a megszokottól eltérőt tapasztal, ezt is észleli. Például figyelmeztetést kaphatunk, ha a ház lakója a szokásosnál sokkal hosszabb ideig az ágyban marad vagy a fürdőszobában több időt tölt (persze tiszteletben tartva magánéletét).

2. Figyeli a bejárati ajtót

Intelligens zárral és mágneses ajtóérzékelőkkel a családtagok minden alkalommal értesítést kaphatnak, amikor valaki belép a házba vagy elhagyja otthonát. Sőt az intelligens ajtózárak programozhatók, hogy ütemezett, ideiglenes hozzáférést biztosítsanak a rendszeresen házhoz járó gondozók, orvosok számára, illetve esetlegesen vészhelyzetben távolról is ki tudjuk nyitni a bejárati ajtót a segítségül érkezőknek. Különösen előnyös az olyan idősek számára, akik egyre nehezebben mozognak, valamint azoknak a korai stádiumban lévő demenciában szenvedőknek, akik számára akár veszélyes lehet a ház elhagyása.

3. Segíthet a gyógyszerek használatának nyomon követésében

A funkció kiépítéséhez szükség van egy különálló gyógyszeres szekrény beüzemelésére, amelynek az ajtajára okos zárat szerelünk. Így a csatlakoztatott aktivitási napló elérhető lesz egy okostelefon alkalmazással, amelyen nyomon követhető, hogy a szekrény mikor volt nyitott állapotban. Sőt megelőzésképpen létrehozhatunk intelligens szabályokat kreatív módon gyógyszerbevételi emlékeztető küldésére:  Például a konyhában lévő fény különböző színváltozásokra programozható, amikor az éjszakai gyógyszereket kell bevenni, és addig nem vált vissza az eredeti színére, amíg az gyógyszeres szekrény zárja nem érzékeli a kinyitás és bezárás folyamatát. 

4. Figyelmeztet biztonsági szituációkra

A füst, a szén-monoxid és a vízérzékelők segítségével extra biztonsági intézkedést hozhatunk létre. Tegyük fel, hogy valaki elfelejti kikapcsolni a tűzhelyet, de ott hagyja főzés közben az edényt és valami égni (füstölni) kezd, vagy a forró víz elárasztaná a konyhabútort. Azonnali értesítést kaphatunk a mobiltelefonunkra, amelyet követően az elektromos tűzhelyet azonnal távolról kikapcsolhatjuk, és akár értesíthetünk egy közelben lakót, hogy idős szerettünk segítségére siessen. Hasonlóképpen, az intelligens termosztát biztosítja, hogy a ház soha nem túl meleg vagy túl hideg. Hideg téli napokon, amikor esetleg a bent lakó elfelejtetené bekapcsolni a fűtést, az egészsége is veszélybe kerülhet. 

5. Bűnmegelőzés, védelem a házon belül is

Sokan ódzoknak attól, hogy a házukon belül is kamerákat helyezzenek el, de kétségtelen, hogy az otthonunkba csatlakoztatott kamerák bizony hasznos eszközök lehetnek például betörés esetén. A mozgásérzékelő és a kamera lehetővé teszi, hogy a mobiltelefonunkra érkező riasztás esetén azonnal lássuk a riasztást kiváltó cselekvést és távolról nyomban intézkedjünk. Az idősebbek sajnos különösen ki vannak téve külső behatolóknak. 

(Forrás: homecaremag.com)


 

 

0 Tovább

otthonautomatika

blogavatar

Hogy működik egy okos otthon? Hogyan teszik egyszerűbbé az okos eszközök a mindennapjainkat? www.otthonautomatika.hu Látogassa meg weboldalunkat is.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

okosotthon (88),okos otthon (47),smart home (41),intelligens otthon (24),smarthome (24),otthonautomatika (23),iot (17),FIBARO (14),fibaro (14),z-wave (11),okos eszközök (10),okos eszköz (9),IOT (9),okos termosztát (7),fűtésvezérlés (7),okos ház (7),okos világítás (7),biztonság (6),redőnyvezérlés (6),lakberendezés (6),design (5),okos fűtés (5),okos konnektor (5),mesterséges intelligencia (5),okosház (4),otthon (4),lakásfelújítás (4),mozgásérzékelő (4),FIBARO (4),világításvezérlés (4),okos konyha (4),füstérzékelő (3),co sensor (3),világítás (3),szén-monoxid érzékelő (3),okoskonnektor (3),fűtés (3),okos nyaraló (3),vezetéknélküli eszköz (3),okos kert (3),nyitásérzékelő (3),futurizmus (3),berendezés (3),construma (3),energiamegtakarítás (3),kamera (3),távoli ellenőrzés (3),DIY (2),okos iroda (2),árnyékolásvezérlés (2),energiatakarékosság (2),airbnb (2),okos lakás (2),CES2018 (2),IoT (2),technológia (2),életmód (2),karácsony (2),alexa (2),intelligens ház (2),szénmonoxid érzékelő (2),wallplug (2),smartme (2),zwave (2),távoli irányítás (2),vízérzékelő (2),okosotthon rendszer (2),virtuális valóság (2),okos otthon rendszer (2),öntözőrendszer (2),okos zár (2),távoli felügyelet (2),ingatlan (2),okoslakás (2),2017 trendek (2),kislakás (2),otthon design (2),jövő (2),ces (2),okos autó (2),jövő technológia (2),futurism (2),találmányok (2),hangulatvilágítás (2),otthon design tippek (2),tech (2),okos épület (1),okos redőny (1),okosotthon ipar (1),tippek (1),gesztusérzékelő (1),intelligens épület (1),gyerekbarát (1),sonos (1),CES (1),nyílt nap (1), biztonságos otthon (1), generációk (1),technology (1),romantika (1),páratartalom (1),okos árnyékolás (1),IKEA (1),okosotthon (1),ünnepi fények (1),intelligens otthon (1),okos_otthon (1),hacker (1),felújítás (1),dekoráció (1),cyberbűnözés (1),1 nap (1),távoli elérés (1),tipp (1),diy (1),fürdőszoba (1),távoli vezérlés (1),okos randizás (1),konyha (1), szén-monoxid érzékelő (1),intelligens redőny (1),halloween (1),halloween dekoráció (1),hőmérsékletszabályozás (1),művészet (1),okos hűtő (1),ifa2017 (1),modern ház (1),okosotthon rendszerek (1),ünnepek (1),valentin (1),hangasszisztens (1),hálózati biztonság (1),okos porszívó (1),intelligens konnektor (1),hőmérséklet-szabályozás (1),internetbiztonság (1),okos berendezések (1),télapó (1),generációk (1),mikulás (1),csőtörés (1),biztonsági kamera (1),jelenlétszimuláció (1),okos világításvezérlés (1),robot fűnyíró (1),lego (1),árnyékolás (1),biztonsági rendszer (1),ötletek (1),riasztó (1),intelligens árnyékolás (1),kapuvezérlés (1),okos óraokos mérleg (1),okos otthonokos eszközök (1),karácsonyi mozi (1), karácsonyi fények (1), okos konnektor (1), (1), okos otthon (1),intelligens izzó (1), füstérzékelő (1), okos zár (1),jövő otthona (1), (1),wall-plug (1), amazon echo (1),biztonságos otthon (1),led világítás (1),hangszóró (1),fogadalom (1),karácsonyi fények (1),okosotthonokos konnektorokosotthon (1), led fények (1),karácsonyi zenék (1),karácsonyi hangulat (1),valentin nap (1),design világítás (1),dekor (1),2017 trend (1),lakásdekor (1),3d nyomtatás (1),újítások (1),házépítés (1),2017 tavasz (1),elektromos autó (1),fejlesztések (1),vezeték nélküli töltő (1),autók (1),Aston Martin (1),jövő autó (1),helykihasználás (1),smartshop (1),Aero Mobil (1),autócsodák (1),oktatás (1),digitális jövő (1),automatika (1),VR (1),repülő autó (1),lépcső világítás (1),vezetékes okosotthon (1),okosbolt (1),vezeték nélküli okosotthon (1),tárolás (1),nyaralók (1),ház eladás (1),ingatlan eladás tippek (1),design tippek (1),okos otthon (1),otthon automatika (1),button (1),elektronika (1),mini eszközök (1),lézerprojektor (1),okos tükör (1),okosóra (1),vezetéknélküli kamera (1),okos kütyü (1),tomtom (1),navigáció (1),informatika (1),applikációk (1),okos étterem (1),automata étterem (1),gyorsétterem (1),lakás (1),eladás előtt ingatlan (1),garzon (1),ces2017 (1),2017-es trendek (1),time management (1),alkalmazások (1),lifestyle (1),otthon technológia (1),lakás design (1),amazon (1),amazon echo look (1),smart kitchen (1),nyaralás (1),kutatás (1),épületek (1),energiamagtakarítás (1),utazás (1),élettér (1),lakások (1),találmány (1),kirándulás (1),kütyü (1),feladat (1),otthonok (1),amazon (1),echo (1),kütyük (1),okos árnyékolóvezérlés (1),videochat (1),kisállatok (1),alvás okosan (1),okos paplan (1),okos redőnyvezérlés (1),Z-Wave (1),hangvezérlés (1),echo dot (1),AI (1),co érzékelő (1),szénmonoxid (1),telefontöltés (1),siri (1),okos alvás (1),irodafelújítás (1),okos párna (1),pihentető alvás (1),érintés nélküli vezérlés (1),egészség (1),Do it yourself (1),csináldmagad (1),divat (1),divatblogger (1),selfie (1),hosszú hétvége (1),okos távirányító (1),távvezérlés (1),Internet of things (1),házimunka (1),kert (1),netatmo (1),apple (1),homekit (1),okos fűnyíró (1),építészet (1),szakma (1),AR (1),jövő szakmái (1),okos öntözőrendszer (1),miniatűr otthon (1),alvás (1)