Sokan vannak úgy az okos eszközökkel, hogy inkább bele sem kezdenek még egy róluk szóló cikk olvasásába se, mert azt hiszik, hogy minden kínaiul lesz és nem fognak érteni belőle semmit. Az pedig egyenesen elképzelhetetlen nekik, hogy beruháznak majd bármilyen okos eszközbe és azt otthon egyedül telepítik, használják. Pedig az okos otthon kialakítása nem bonyolult, legyünk bátrak a tervezésénél!

Vágjunk bele bátran!

Valójában sokkal egyszerűbb az ilyen eszközök telepítése, beállítása és kezelése, mint az elsőre tűnhet. Az ezzel foglalkozó szakemberek szívesen fogadják az érdeklődőket, segítségünkre lehetnek a kezdésnél: elmagyarázzák a működésüket a beállításoktól kezdve egészen addig, hogy mit hova érdemes elhelyezni a lakásban.
Ne felejtsük, hogy a legtöbb okos eszköz „plug and play” elven működik, azaz bedugjuk, és már használhatjuk is. A komolyabb eszközöknél is szinte magától feláll a rendszer, nekünk csak egy telefonnal vagy tablettel kell rácsatlakozni és egy egyszerű, átlátható menüben személyre tudjuk szabni a beállításokat. 
Példának hoztunk 4 egyszerű ötletet, amivel okosítani tudjuk házunkat, és használatukkal belerázódhatunk az okos otthonok világába.


1.    Legyen fény! – Az okos világítás


A legelső és legegyszerűbb lépés, ha az okos technológiával akarunk megismerkedni, az az okos világítás lesz. Az izzókat becsavarjuk a foglalatba, letöltjük a hozzá tartozó applikációt a telefonunkra és készen is vagyunk. 
Az applikáció használata ezután tényleg gyerekjáték, állíthatunk a fényerőn, a világítás színén, beállíthatunk egy időrendet, hogy mikor és melyik lámpa kapcsoljon fel és le. Ugye, ha nem vagyunk otthon, jól jön az, hogy néha felkapcsol egy-egy lámpa, ezzel imitálva, hogy mégpedig ebben a házban vannak.

2.    Csatlakozzunk! – Az okos konnektorok


Szintén nincs más dolgunk vele, mint bedugni a konnektorba, csatlakoztatni a készüléket és így szinte bármi intelligens lehet otthonunkban. Ezután az applikáció segítségével akár a nyaralás során ellenőrizhetjük, hogy mindent lekapcsoltunk-e, vagy munkából hazafelé bekapcsolhatjuk a kávéfőzőt, hogy forró fekete várjon minket otthon. 
Itt is, mint az okos izzóknál beütemezhetjük, hogy mi mikor kapcsoljon be vagy ki. Ezzel nem utolsó sorban rengeteg energiát spórolunk meg!

3.    Figyeljünk! – Az intelligens érzékelők


Az intelligens érzékelők a saját és családunk épségét, házunk háborítatlanságát figyelik éjjel-nappal. Ezeket pedig egyszerűen fel tudjuk fúrni vagy ragasztani bárhová és onnantól nincs más dolgunk, minthogy csatlakoztatjuk telefonunkat és az applikáción keresztül figyeljük az értesítéseket. Itt még a beállításokkal sem kell sokat vesződni, mivel ha baj lenne, jelez a rendszer.
Például egy füstérzékelő sokat segíthet, ami a telefonunkon keresztül jelez, ha épp füstöl valami, mi pedig egyből értesíthetjük a tűzoltókat. Vagy egy víz érzékelő is a segítségünkre lehet, amit akár a hétvégi ház vízaknájában helyezhetünk el, így egy esetleges csőtörés esetén nem hetekig fog folyni a víz, hanem már aznap tehetünk ellene. A mozgásérzékelők pedig jeleznek, ha valaki illetéktelen járkál a kertünkben, házunkban.

4.    Melegedjünk! – Az okos termosztátok


Telepítésük maximum 30 percet vesz igénybe. A régi termosztátot le kell választanunk, az újat pedig felhelyezni a helyére, csatlakoztatni a rendszerhez. A többit pedig telefonunkról beállíthatjuk. A kívánt hőmérsékletet akár szobánként, hogy mikor kapcsoljon be a fűtés, vagy mikor kapcsoljon takarékra.