Michelle és Andy azzal az igénnyel kereste meg a LAAB építészeit, hogy kevesebb mint 29 m2-es lakásukat szereljék fel egy komplett konyhával, fürdőszobával amiben nagy a kád, otthoni házimozi rendszerrel, edzőteremmel.  Természetesen emellett szükségük van rengeteg tároló helyre, és lehetőleg legyen macskabarát is. Bármennyire is lehetetlennek tűnt, ennek a cégnek sikerült véghezvinni ezt a tervet.

okosotthon smarthome helykihasználás kislakás

LAAB

A pár mindenképpen Hong Kong szívében, a központi kerületben szeretett volna élni, így csak ilyen kis lakást találtak a világ legdrágább helyén. Úgy döntöttek, azt a pénzt, amit a kisebb hellyel spóroltak inkább a designra, luxus eszközökre és a lakás okosítására fordítják.

Annak érdekében, hogy a terv kivitelezhető legyen, a cégnek túl kellett lépni a statikus megoldásokon. Ehelyett inkább az idő faktort tekintették kulcsfontosságúnak, és erre építették fel a koncepciót. A konstrukció követi az idő múlását, azaz a tereket aszerint nyithatjuk és csukhatjuk, hogy mikor van szükségünk rá.

okosotthon smarthome helykihasználás kislakás

LAAB

Erre a  legjobb példa a fürdőkád a lakásban.

1.       A tradicionális fürdőszoba fürdőkáddal.

2.       Elkülöníthető fürdőkád – ha esetleg vendég érkezik, külön zuhanyozhat , miközben valaki fogat mos.

3.       Ülőalkalmatosság az otthoni mozirendszerhez, akár egy nagyobb csapat baráti társaságnak.

4.       Vendégszoba.

okosotthon smarthome helykihasználás kislakás

LAAB

A legjobb, hogy kombinálhatod is az egyes felállásokat. Nézheted a mozifilmet a kádból vagy az ágyból is.

Elképesztő részletességű tervezést igényel egy ilyen projekt, amikor át kell gondolni minden felhasználási szituációt, és ennek függvényében szinkronizálni az elemeket egymáshoz. Minden részlet, a TV-től a fésülködő asztalig úgy lett tervezve, hogy elrejthetőek legyenek, a lakás igényes legyen, ne pedig túlzsúfolt.

Az intelligens rendszer pedig még tovább fokozza a kényelmüket és biztonságot. Az okos világítástól az okos zárig minden megtalálható ebben az otthonban, így a pár reggel lassan felkapcsolódó lámpával, kellemesen ébredhet, és akkor sincs gondjuk, ha egy barátot kell megkérniük, hogy etesse meg a cicát – egy elektronikus kulcs elküldésével minden probléma megoldódik.

A macskabarát otthon kivitelezése is nagy kihívás volt. A cicának fent külön járatok lettek kialakítva, hogy a mozgásigényét kielégíthessék, illetve egy ilyen pici otthonban a szagok is problémát okoznak, így a macskaalom helyéhez külön ventilátor rendszert alakítottak ki.

okosotthon smarthome helykihasználás kislakás

LAAB

A legfontosabb az volt, hogy egy kényelmes lakást hozzanak létre, ahova gyakran járnak vendégek. Végeredményben olyan tágas tereket sikerült kialakítani, hogy még egy normál méretű otthonban sincs sokszor ilyen tágas konyha, vagy ennyi ülőalkalmatosság a mozizó barátoknak.