Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kiskedvencek titkos élete karantén után​​​​​​​

Az elmúlt hetek könnyebben mentek még nekünk állattartóknak is, hiszen folyamatos felügyelet mellett tarthattuk négylábú barátainkat. Ki akart menni? Kiengedtük. Melege volt? Hűtöttük a levegőt. Szomjas volt és friss vizet kért inkább? Kicseréltük neki. Éhes volt? Adtunk neki enni. Mégsem kérte? Eltettük a hűtőbe. Unatkozott? Játszottunk vele. Törődésre vágyott? Megsimogattuk. Otthon voltunk velük, így minden lépésüket, minden mozdulatukat követni tudtuk, ha kellett, azonnal tudtunk reagálni. És most vége a karanténnak, szép az idő, itt a nyár. Újra irodai munkavégzés van, és a hétvégéket is inkább a szabadban töltjük mint a falak között bezárva. Mi lesz így a négylábúakkal? 

Mutatunk néhány okosotthon tippet és okoseszközt, amivel kellemesebbé tehetjük számukra az egyedüllétet, és könnyebben el tudjuk látni őket, akár távolról.

Hőmérséklet szabályozás


Egyik legfontosabb a kisállataink életében a megfelelő hőmérséklet. Nem szeretnénk ha fáznának, nem szeretnénk ha melegük lenne. Okosotthon rendszerünkben ott van a légkondícionáló és a redőnyök vezérlése. Attól függően, hogy milyen az idő kint, állíthatjuk a redőnyök állását, vagy a légkondícionáló ventillátorának sebességét vagy a lapátok állását az eszközön. Távolról, az applikáció használatával azonnal működésbe hozható a redőny és a légkondi is.

Kimegy, bemegy


Cicák és kutyák is szeretnek az udvaron lenni, de néha abból is elég és be akarnak menni a hűvös lakásba. Ha nem vagyunk otthon, akkor mi nem tudjuk nyitogatni nekik az ajtót, de az okos kutya/cica ajtó megoldja ezt a problémát. A kisajtó nyitását akár időzíthetjük is, vagy mozgásérzékelőhöz is köthetjük, de akár magunk is irányíthatjuk távolról. Ha pedig kedvencünk már megtanulta, hogy és hol kell kimennie, ha nincs otthon senki a családból, akkor teljesen önállóan képes lesz közlekedni. Így ha szabad levegőre támad kedve menni, csak kimegy a kisajtón és már bele is szagolhat a finom illatokkal teli levegőbe.

Okos a kutya - jutalomfalat adagoló


Léteznek már olyan kutyák számára szórakoztató etetők, amivel jutalomfalatot lehet adagolni számukra. Ha megcsinálják, elvégzik a feladatot, megnyomják, elfordítják a megfelelő helyen az eszközt, akkor jutalomfalatot adagol számukra. Ezzel nem csak a nassolást biztosítjuk számukra, de szórakoztató feladatokkal le is tudjuk kötni őket. Csak vigyázzunk, mert ha gyorsan tanuló, okos fajtánk van, akkor 2-3 ismétlés után már gyerekjáték lesz számára, hogy jutalomfalathoz jusson.

Egyetlen cica sem képes maga után feltakarítani

Nem is kell nekik ilyet tenni. Manapság már elérhető olyan okos cica alomtartó, ami érzékeli, ha a cica elvégezte dolgát, majd kiválogatva begyűjti a cica kakit. Egy olyan tartóban gyűjti a nemkívánatos elemeket, amely kiválóan magába zárja a szagokat és egy egyszerű kattintással levehető az alomdobozról. Így a cica minden alkalommal friss és tiszta alomba végezheti dolgát. Nem lesz finnyáskodás. Sőt, még a telefonra is tud értesítést küldeni a alomtartó, hogy tele van a gyűjtődoboz, üríteni érdemes.

Automata labdaadagoló a kutyáknak

Labdázni szeret? Legjobban annak örül, ha valaki eldobja és visszahozhatja? Már ez is megoldható anélkül, hogy ott lennénk. Az automata labdaadagaló gépek kilövik labdát kutyusunk, de akár mi is indíthatjuk a kilövést a telefonunkról. Ezzel órákat el tud játszani, mozgásra motiválja, így biztosan nem fog eltunyulni kiskutyánk.  

Automata egér a cicáknak

Cicák szeretnek mindent üldözni legyen az kisegér, lézerfény, vagy egy tollas bot. A felhúzhatós kisegerek továbbfejlesztett verziója már okostelefonról is vezérelhető. Így ha úgy érezzük kiskedvencünknek szüksége van egy kis mozgásra, bekapcsoljuk az egeret és cicánk élvezettel fogja üldözni az automata egeret. Az egér szenzorai pedig nem engedik, hogy elkapja. Nem adja könnyen magát.

Automata eledel vagy víz adagoló

Fontos, hogy ebben az időszakban mindig megfelelő mennyiségű víz legyen a kiskedvencünk előtt. Automata keringetős itató vagy itatókút képes folyamatosan friss vizet biztosítani kedvencünknek. Az etetés sem lehet akadály, több rekeszes automata etető segít abban, hogy előre időzítve kapja meg kisállatunk az éppen aktuális adagját.

Ez csak néhány példa arra, hogyan tudjuk új ellátni kiskedvencünket, hogy ott se kelljen lennünk. Mindemellett érdemes figyelembe venni, hogy ezek az eszközök nem helyettesítik a négylábú barátunkkal eltöltött minőségi időt. Ne hanyagoljuk el őket nyáron sem!

0 Tovább

4 okos tipp, ha van iskolás gyereked

Igazából nincs is "buta" otthon, csak olyan, amiben a benne rejlő összes lehetőséget nem aknáztuk még ki. Egy otthon mindig lehet biztonságosabb, gazdaságosabb, kényelmesebb - főleg, ha a gyerekek kora délután egyedül vannak otthon, iskola után. Egy okosotthon rendszer pedig mindezt egyszerre tudja biztosítani számunkra.

Hogyan? 

Biztonságban hazaért!


Amikor a lurkók elindulnak reggel a suliba, már akkortól izgulunk értük, és így megy ez egész nap. Vége a tanításnak és bandába verődve elindulnak haza. Feszülten várjuk a percet a délutánban, amikor jön a telefon, hogy hazaért gyermekünk. De mi van ha nem jön a telefon? Akkor vesszük elő a telefonunkat és látjuk meg a FIBARO applikációban, hogy igazából már több mint fél órája belépett a bejárati ajtón és még a hűtőben is megtalálta a finom falatokat, majd a szobájába zárkózott. Mindezt egyetlen eszköz segítségével a nyitásérzékelő használatával tudjuk nyomon követni, hiszen követhetjük melyik ajtót nyitotta ki.

Gazdálkodj okosan!


Ha már minden rendben és hazaért gyermekünk, jár neki egy kis kikapcsolódás mielőtt leül tanulni. Keményen tanult egész nap, ennyi leengedés megengedett. De mennyi az az ennyi? És honnan tudhatom a munkahelyemen, hogy betartja a megengedett játékidőt délután 3 és 4 között és nem játszik tovább? Vagy FIBARO okoskonnektorral a dugaljba dugva vagy Switch relé-vel a konnektorba építve. Ezután már csak időzítenünk kell az eszközt, hogy 15.00-kor felkapcsolja és 16.00-kor lekapcsolja az áramot a beledugott eszközről. Így nincs tovább felesleges áramfogyasztás, nincs tovább játék a számítógépen, vagy nincs tovább tévé, jöhet a tanulás.

Kényelem vagy lustaság?


Nagy örömben, hogy itt a számítógépezés ideje, vagy kezdődik a kedvenc mese, gyermekünk csak végigrohan a lakáson felkapcsolva mindenhol a világítást, de le már nem kapcsolja senki? Az uzsonárra félretett szendvics gazdára talál, de a konyhai világítás nem kapcsolja magát? Hát tanítsuk meg! A FIBARO család mozgásérzékelőjét felszerelve a “hurrikán” útján és a konyhában, a villanykapcsolók mögé pedig relé modult illesztve a világítás mindenhol le tud kapcsolódni, mikor kis csibészünk már min 5 perce nem járt arra. Ez egyben gazdaságos és kényelmes is.

Éjszakába nyúló munka és az otthon lévő gyerek biztonsága összeegyeztethető


Egyikőnknek sem az a célja, hogy az okosotthonunk helyettünk nevelje gyermekünket, vagy ellássa nélkülünk. Ugyanakkor jöhet egy projekt zárás, egy határidő kimaxolása, amikor valahogy se apa, se anya nem ér haza késő este előtt. Ilyenkor is biztonságban tudhatjuk gyermekünket otthon. Okosotthonba integrált redőnyökkel bárhonnan, bármikor lehúzhatjuk őket, a bejárat előtt elhelyezett mozgásérzékelő jelez, ha valaki megjelent az ajtó előtt, egy okoskaputelefon pedig egyből nekünk kapcsolja a váratlan vendégünket és nem kell félnünk, hogy a gyerekek elkotyogják magukat: “Anya, apa dolgozik, egyedül vagyunk itthon”.

Ha pedig valami szokatlant jelez okosotthonunk az applikáción, akkor egyből meg tudjuk kérni a szomszéd hölgyet, nézzen rá a gyerekekre. Viszont cserébe ne felejtsünk el neki vinni egy csokor virágot, meghálálva segítségét.

Ezek csak kiragadott példák az okosotthonban élt mindennapokból. Ennél még sokkal többet rejt, sokkal több funkciót találunk egy okos lakásban vagy egy okosházban. Ismerd meg a többi lehetőséget is!

0 Tovább

5 tuti tipp miniszabi idejére, hogy a lakásod biztonságban legyen

Az okos otthon segítségével akkor is kapcsolatban maradhatunk a lakásunkkal, ha nem vagyunk otthon, sőt akkor is, ha épp a világ másik végén nyaralunk. Mindig tudni fogjuk, hogy mi történik otthonunkban.


Az okos otthon technológia lehetővé teszi, hogy távolról is szemmel tudjuk tartani a házat, ha elmegyünk egy hosszabb üzleti útra vagy épp csak elutazunk vidékre pár napra. Egy ilyen út alkalmával mindig bennünk bujkál, hogy lekapcsoltuk-e vajon a villanyt, kihúztuk-e a vasalót, bezártuk-e az ajtót és nem fognak-e betörni hozzánk, amíg távol vagyunk. 

Az okos eszközök segítségével, kamerával, érzékelőkkel, szenzorokkal, mindent le tudunk ellenőrizni a házon belül és kívül. És nemcsak ellenőrizni tudjuk, hanem távolról állítani, be- vagy épp kikapcsolni az eszközöket. 

Mutatunk pár praktikus példát:

1.    A szénmonoxid és füstérzékelők jeleznek egy esetleges tűz esetén, mi pedig azonnal cselekedhetünk. Időben, gyorsan cselekedni pedig nagyon fontos ilyen esetben!

2.    A vízszivárgás érzékelőket főképp vizes helyiségekbe ajánlott telepíteni, így a mosókonyhába, a fürdőszobába vagy egyenesen a vízóra aknánkba. Így ezek akkor jeleznek, ha a szenzort víz éri, azaz csőtörésünk van, vagy beáztunk, esetleg nyitva hagytunk egy csapot. Roppant kellemetlen úgy hazaérni, hogy úszik a fél ház, vagy több köbméter víz elfolyt az aknában. A vízjelző szenzor ebben lesz segítségünkre!

3.    Kameránk már akkor is jelzést küld nekünk, ha egy idegen csenget nálunk. Ilyenkor a munkahelyünkről is meg tudjuk nézni élőben, hogy ki jár épp nálunk, sőt, bele is tudunk szólni a kaputelefonba.

4.    Az okos konnektorok segítségével le tudjuk ellenőrizni, hogy minden le van-e kapcsolva. Energiát spórolunk, és az sem fog minket piszkálni távollétünkben, hogy nem hagytuk-e bedugva a kávéfőzőt.

5.    Az okos zárat távolról tudjuk nyitni, zárni, így például ha a nagyszülők nálunk korábban érkeznek meg, be tudjuk őket engedni. Ha pedig elfelejtettük bezárni az ajtót, megtehetjük utólag is, bárhonnan!

Ezekkel az okos eszközökkel garantáltan nyugodt lesz a nyaralásunk, hiszen otthonunkat a lehető legnagyobb biztonságban tudhatjuk!

0 Tovább

otthonautomatika

blogavatar

Hogy működik egy okos otthon? Hogyan teszik egyszerűbbé az okos eszközök a mindennapjainkat? www.otthonautomatika.hu Látogassa meg weboldalunkat is.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

okosotthon (88),okos otthon (47),smart home (41),intelligens otthon (24),smarthome (24),otthonautomatika (23),iot (17),FIBARO (14),fibaro (14),z-wave (11),okos eszközök (10),okos eszköz (9),IOT (9),okos termosztát (7),fűtésvezérlés (7),okos ház (7),okos világítás (7),biztonság (6),redőnyvezérlés (6),lakberendezés (6),design (5),okos fűtés (5),okos konnektor (5),mesterséges intelligencia (5),okosház (4),otthon (4),lakásfelújítás (4),mozgásérzékelő (4),FIBARO (4),világításvezérlés (4),okos konyha (4),füstérzékelő (3),co sensor (3),világítás (3),szén-monoxid érzékelő (3),okoskonnektor (3),fűtés (3),okos nyaraló (3),vezetéknélküli eszköz (3),okos kert (3),nyitásérzékelő (3),futurizmus (3),berendezés (3),construma (3),energiamegtakarítás (3),kamera (3),távoli ellenőrzés (3),DIY (2),okos iroda (2),árnyékolásvezérlés (2),energiatakarékosság (2),airbnb (2),okos lakás (2),CES2018 (2),IoT (2),technológia (2),életmód (2),karácsony (2),alexa (2),intelligens ház (2),szénmonoxid érzékelő (2),wallplug (2),smartme (2),zwave (2),távoli irányítás (2),vízérzékelő (2),okosotthon rendszer (2),virtuális valóság (2),okos otthon rendszer (2),öntözőrendszer (2),okos zár (2),távoli felügyelet (2),ingatlan (2),okoslakás (2),2017 trendek (2),kislakás (2),otthon design (2),jövő (2),ces (2),okos autó (2),jövő technológia (2),futurism (2),találmányok (2),hangulatvilágítás (2),otthon design tippek (2),tech (2),okos épület (1),okos redőny (1),okosotthon ipar (1),tippek (1),gesztusérzékelő (1),intelligens épület (1),gyerekbarát (1),sonos (1),CES (1),nyílt nap (1), biztonságos otthon (1), generációk (1),technology (1),romantika (1),páratartalom (1),okos árnyékolás (1),IKEA (1),okosotthon (1),ünnepi fények (1),intelligens otthon (1),okos_otthon (1),hacker (1),felújítás (1),dekoráció (1),cyberbűnözés (1),1 nap (1),távoli elérés (1),tipp (1),diy (1),fürdőszoba (1),távoli vezérlés (1),okos randizás (1),konyha (1), szén-monoxid érzékelő (1),intelligens redőny (1),halloween (1),halloween dekoráció (1),hőmérsékletszabályozás (1),művészet (1),okos hűtő (1),ifa2017 (1),modern ház (1),okosotthon rendszerek (1),ünnepek (1),valentin (1),hangasszisztens (1),hálózati biztonság (1),okos porszívó (1),intelligens konnektor (1),hőmérséklet-szabályozás (1),internetbiztonság (1),okos berendezések (1),télapó (1),generációk (1),mikulás (1),csőtörés (1),biztonsági kamera (1),jelenlétszimuláció (1),okos világításvezérlés (1),robot fűnyíró (1),lego (1),árnyékolás (1),biztonsági rendszer (1),ötletek (1),riasztó (1),intelligens árnyékolás (1),kapuvezérlés (1),okos óraokos mérleg (1),okos otthonokos eszközök (1),karácsonyi mozi (1), karácsonyi fények (1), okos konnektor (1), (1), okos otthon (1),intelligens izzó (1), füstérzékelő (1), okos zár (1),jövő otthona (1), (1),wall-plug (1), amazon echo (1),biztonságos otthon (1),led világítás (1),hangszóró (1),fogadalom (1),karácsonyi fények (1),okosotthonokos konnektorokosotthon (1), led fények (1),karácsonyi zenék (1),karácsonyi hangulat (1),valentin nap (1),design világítás (1),dekor (1),2017 trend (1),lakásdekor (1),3d nyomtatás (1),újítások (1),házépítés (1),2017 tavasz (1),elektromos autó (1),fejlesztések (1),vezeték nélküli töltő (1),autók (1),Aston Martin (1),jövő autó (1),helykihasználás (1),smartshop (1),Aero Mobil (1),autócsodák (1),oktatás (1),digitális jövő (1),automatika (1),VR (1),repülő autó (1),lépcső világítás (1),vezetékes okosotthon (1),okosbolt (1),vezeték nélküli okosotthon (1),tárolás (1),nyaralók (1),ház eladás (1),ingatlan eladás tippek (1),design tippek (1),okos otthon (1),otthon automatika (1),button (1),elektronika (1),mini eszközök (1),lézerprojektor (1),okos tükör (1),okosóra (1),vezetéknélküli kamera (1),okos kütyü (1),tomtom (1),navigáció (1),informatika (1),applikációk (1),okos étterem (1),automata étterem (1),gyorsétterem (1),lakás (1),eladás előtt ingatlan (1),garzon (1),ces2017 (1),2017-es trendek (1),time management (1),alkalmazások (1),lifestyle (1),otthon technológia (1),lakás design (1),amazon (1),amazon echo look (1),smart kitchen (1),nyaralás (1),kutatás (1),épületek (1),energiamagtakarítás (1),utazás (1),élettér (1),lakások (1),találmány (1),kirándulás (1),kütyü (1),feladat (1),otthonok (1),amazon (1),echo (1),kütyük (1),okos árnyékolóvezérlés (1),videochat (1),kisállatok (1),alvás okosan (1),okos paplan (1),okos redőnyvezérlés (1),Z-Wave (1),hangvezérlés (1),echo dot (1),AI (1),co érzékelő (1),szénmonoxid (1),telefontöltés (1),siri (1),okos alvás (1),irodafelújítás (1),okos párna (1),pihentető alvás (1),érintés nélküli vezérlés (1),egészség (1),Do it yourself (1),csináldmagad (1),divat (1),divatblogger (1),selfie (1),hosszú hétvége (1),okos távirányító (1),távvezérlés (1),Internet of things (1),házimunka (1),kert (1),netatmo (1),apple (1),homekit (1),okos fűnyíró (1),építészet (1),szakma (1),AR (1),jövő szakmái (1),okos öntözőrendszer (1),miniatűr otthon (1),alvás (1)