Senki se örül annak, ha akár a társasházban, akár az irodaházban kikerül a lift ajtajára, hogy felújítási munkálatokba kezd valamelyik szomszéd, és elnézést kér a várható zajokért, felfordulásért.

Egy munkahelyen különösen nyomasztó lehet egy ilyen átalakítás, hiszen nem egyszerű koncentrálni, ha közben a fejünk felett vagy a szomszéd irodában folyamatosan fúrnak, és persze senki sem szeret fóliák alatt közlekedni, hogy kijusson a mosdóba, miközben kerülgetheti a falat építő dolgozókat.

Nálunk, a Smartme-nél volt részünk hasonlókban is, de sokkal élhetőbb és élvezhetőbb a felújítás úgy, hogy mi magunk is részt veszünk benne. Már a terveket is úgy állítottuk össze, hogy minden kolléga részt vehetett az ötletelésben. A legnépszerűbb ötletek megvalósításra is kerültek. Egészen más a hozzáállás, ha tudjuk, hogy az átalakítások értünk vannak, és ezért mi magunk is alakíthatjuk, milyen környezetben szeretnénk dolgozni.

Az egyik ilyen ihletet a falba süllyesztett növényfal képe adta, hiszen az itt dolgozók nagy része imádja a virágokat, így nem volt kérdés, ez az ötlet megvalósításra is került. Gipszkarton fallal egyszerűen kivitelezhető, a hátsó fal pedig kedved szerint dekorálható tapétával vagy festékkel.

Pinterest ötlet:

smartme DIY csináldmagad Do it yourself irodafelújítás lakásfelújítás

Megvalósítás: