Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A kávéfőző segít majd párt találni 2026-ban?

Az elmúlt 100 évben rengeteget változott a pár keresési procedúra. Ezt a 100 évet vették alapul a kutatók és az eddigi adatokat felhasználva komoly tippeket és előrejelzéseket adtak ki, hogy milyen lesz 2026-ra a randizás, hogyan találhatnak párra a magányosok. Eljutunk oda, hogy az okos eszközeink rögzítik szokásainkat és az alapján választhatnak majd randi partnert az egyedülállók, hogy minden randipartner minden szokásáról már előre tudhatnak.

Eléggé kellemetlennek hangzik első hallásra nem?

otthonautomatika okosotthon FIBARO okos randizás

Valaha az online randizásra is furcsán néztünk, ódzkodtunk tőle és még cikinek is számított, ha valaki interneten ismerkedett. Manapság már 5-ből minimum 1 kapcsolat az interneten kezdi meg virágzását. Ha már ennyire elfogadók lettünk és ennyire online-ak, akkor mi lesz a jövőben? Milyen technológiát fogunk felhasználni társkeresésre? Erre keresték a választ a kutatók.

Arra a következtetésre jutottak, hogy előreláthatólag 2026-ban már teljesen általános dolog lesz az okos eszközeink segítségével társra találni, hiszen a melegszendvicssütő nem hazudik, kegyetlenül megmondja milyen sűrűn eszel melegszendvicset, az okos zuhanyfej, hogy milyen sűrűn fürdesz, és az okos gardrób szekrény betekintést enged a ruhatáradba. Szinte már ismer is az érdeklődő!

A brit eHarmony.co.uk kezdeményezte a felmérést és az Imperial College Business School végezte el több mint 100 év adatainak feldolgozását, hogy megjósolják, mi vár a társkeresőkre 2026-ban. Arra jutottak, hogy az okos eszközökből nyert információk alapján elég nagy pontossággal meg tudják majd határozni, hogy ki is illik bele a mi szokásainkba, ki az igazi főnyeremény találat számunkra.

Nem is annyira hihetetlen ez az elmélet, hiszen az okos eszközeink számtalan információt rögzítenek és tárolnak rólunk, minden egyes lépésünket képesek követni és személyiségünkről, preferenciáinkról és viselkedésünkről fontos jegyeket tárolhatnak el, ami segít abban, hogy már előre jobban megismerjen valaki bennünket.

Ez alapján az okosotthon rendszer eszközei már nem csak kényelmet, és biztonságot fokoznak, energia felhasználást optimalizálnak, de még szerelmi életünket is igazgatják majd? Miért is ne! Ha a hűtőd tudja, hogy vegetáriánus vagy, akkor próbálja kerülni majd a párosítás során a folyton húst evőket? Ha a kávégépet megjegyzi, hogy te naponta 3 erős kávét iszol, akkor a koffein mentes partner kizárt lesz? Ha a szekrényedben csak a báli ruhák lógnak, akkor már egy póló farmer kombinációval össze se hoz? Van itt még kérdés rendesen ez az elképzelés mögött.

otthonautomatika okosotthon FIBARO okos randizás

Valaha úgy éreztük, hogy az ember zenei ízlése és vásárlási szokásai, na meg a kedvenc olvasmányi reflektálnak legjobban a lelkére, arra, hogy milyen is valójában. A kutatás szerint az, hogy hogyan szereti a pirítóst, hogy milyen sűrűn főz magára, hogy milyen gyakran mossa ki a ruháit, és hogy hogyan issza a kávét, sokkal pontosabb meghatározást adhat a személyiségéről.

Ezek után kijelenthetjük, hogy egyre fontosabbá válik, hogy pontosan és megfelelően legyen beállítva az okosotthon rendszerünk. Ahhoz, hogy ne csússzunk bele abba a hibába, hogy olyan információt osszunk meg magunkról, amit nem szeretnénk, vagy nem vet ránk jó fényt, kérjük inkább szakember segítségét az okosotthon rendszerünk beállításához. Mi is tudunk FIBARO vezeték nélküli rendszerekben tanácsot, felhasználási lehetőséget és megoldásokat javasolni. 

0 Tovább

Távoli ellenőrzés - távoli vezérlés FIBARO-val

Telefonnal, tablettal és akár számítógéppel a világ bármely pontjáról ellenőrizhetjük az otthonunkba telepített automatika rendszert. Mit is takar ez pontosan?

A FIBARO okosotthon rendszert távolról is ellenőrizhetjük, és szükség esetén lekapcsolhatjuk a rendszerbe kötött elektromos eszközöket, berendezéseket. Biztosan előfordult már mindenkivel, hogy munkába menet azon aggódott, hogy lekapcsolta-e a lámpát vagy épp kihúzta-e a kávéfőzőt vagy a hajvasalót? A FIBARO okosotthon rendszer távolról is ellenőrizhető mobillal, laptoppal vagy tablettel. A rendszerbe kötött elektromos eszközöket távolról irányíthatod, monitorozhatod. Szintén távolról ellenőrizheted azt is, hogy ki érkezett a lakáshoz, amikor nem vagy otthon, mert lehet csak a postás, akihez kimehetnek a gyerekek otthon, de egy idegent látva, inkább ne engedjék be az ismeretlent.

otthonautomatika távoli vezérlés okosotthon FIBARO távoli elérés

Munkahelyeden is értesíti az okosotthon rendszer, ha mozgást észlel a ház körül vagy a lakásban. Ez főleg hasznos lehet, ha amúgy nem sok mozgás szokott történni a környéken, így főleg gyanús ha valaki a ház körül ólálkodik. Sőt azt is jelzi neked, ha megszólal a riasztó. Néhány kattintás a telefonon, és azonnal megjelennek a telepített kamerák online képei.

Biztonságot és a biztonságérzetet tovább növeli a FIBARO okosotthon rendszer, amikor illetéktelen behatolás esetén a hangjelzésen kívül nyomatékosan fokozza a riasztást a külvilág felé: az okosotthon rendszerbe kötött lámpák folyamatosan fel-le kapcsolódnak - vagyis a lakás össze-vissza villogni kezd, ezzel fehívva magára a szomszédok figyelmét.

Esetleges tűz, vagy csőtörés esetén a rendszer fény- és hangjelzéssel riasztja az otthon tartózkodókat, és üzenetben értesíti a távollévő családtagokat, vagy ha azt szeretnénk, az illetékes hatóságokat.

Nyaraláskor vagy csak egyszerű munkás hétköznapokban is sokat segít a távoli elérés lehetősége.

0 Tovább

Okosotthonnal okosabban is meg lehetett volna oldani – 1. rész

Az okosotthon rendszerekről már mind tudjuk, hogy segítenek nekünk abban, hogy mindent kényelmesebben, egyszerűbben és automatikusan el tudjunk végezni a lakásban, vagy inkább csak, hogy elvégződjön, „megcsinálódjon” nélkülünk.

Minap hallottam egy esetet, amikor csak a szerencsés időzítésen múlott, hogy nem lett nagyobb baj az elromlott villanybojler eset vége.

okosotthon biztonság smarthome okos otthon otthonautomatika FIBARO fürdőszoba

Íme az elromlott villanybojler esete okosotthon nélkül

Belvárosi lakás a 3. emeleten, nem okosotthon rendszerrel felszerelt lakásban, villanybojler adja a meleg vizet, hiszen se cirkó, se gázbojler nincs a lakásban, se lehetőséget nem találtak még ezekre a megoldásokra. A villanybojler ugye minden esetben víztartályként működik, amiben felmelegszik a víz és a csap megnyitásakor ez a meleg víz távozik. A víz felmelegítését a nevéből is egyértelműen kitűnik, elektromos áram segítségével történik. Nem megyek bele mély szakmai részletekbe, mert az eseten és nem a műszaki részleteken van a hangsúly. Ebben a lakásban ez bojler már több mint 5 éves volt, ami egy helyesen karbantartott bojler esetében még nem kor. Viszont se nem volt megfelelően üzemeltetve, se nem volt megfelelően karbantartva és a tartály megadta magát. A 80 literes tartály kilyukadt és a forró víz folyni kezdett végig a tartály oldalán és csöpögött le a fürdő padlójára.

Több szerencse volt ebben az esetben: otthon voltak a lakók, időben észrevették a problémát, így a vizet és az áramot is időben le tudták kapcsolni és ezzel a szomszéd leáztatását is megelőzték.

Mi lett volna, ha ez napközben történik, nincs a lakásban senki és csak munkaidő végével érkezik haza a család, vagy ha pont nyaralni vannak? A víz nem záródott volna el, folyamatosan utántöltötte volna a csöpögő tartályt, ami egyfolytában csak csöpögött volna tovább a padlóra. Nem csak a fürdőszobájuk és a lakásuk ázott volna el, hanem 2. emeleti szomszéd plafonja leázott volna, hiszen addig töltött volna újra a víztartály, amíg valaki el nem zárja a főcsapot. Ugyan a villanybojlerek bekötési szabályainak megfelelően volt bekötve, de ha zárlatot okozott volna, valami módon bejutott volna a tartály oldalán lefolyó víz a vezetékekhez, az egész lakásban levághatta volna az áramot, akár komolyabb gondokat is okozhatott volna.

okosotthon biztonság smarthome okos otthon otthonautomatika FIBARO fürdőszoba

Hogyan kerülhető el a nagyobb probléma (beázás, zárlat, akár tűzeset): Villanybojler esetében mindenképpen a szakszerű beszereléssel és karbantartással megelőzhető. Ha mégis megtörténik az eset, akkor a telepített okosotthon rendszer tudja megelőzni, hogy az elromlott bojler kívül még nagyobb kár keletkezzen.

FIBARO Vízérzékelőt a fürdőszobában elhelyezve érzékeli, ha valami nem megfelelően működik, ha valahol csöpögést, folyást vagy „áradást” tapasztalt és azt egyből jelzi a Home Center központi egység felé. A központ a rendszer agya, így az agy az előre felprogramozott feladatok alapján kiadja parancsot, hogy mit kell tenni, ha a fürdőben „áradást” tapasztal. Lehet az elromlott mosógép, ami ereszt, lehet az eltört vízcső, lehet az csöpögő víztartály. Ez esetben például egyből lekapcsolhatja a fürdőszoba áramkörét FIBARO vezérlőmodulokkal és a víz főcsapot is elzárhatja, ha motoros elzáróval van felszerelve és be lett vonva a FIBARO rendszerbe modul segítségével, így megszűnteti a víz állandó utánpótlását is az adott helyiségben. Mindezek után üzenetet kapott volna a lakó, hogy ez történt a lakásban, így sietősebb lesz a hazafele úton is, hogy ellenőrizze, mi okozta ezt a helyzetet.

okosotthon biztonság smarthome okos otthon otthonautomatika FIBARO fürdőszoba

Ezekkel a lépésekkel megelőzhetjük, hogy lecsapja az áramot, elárassza a lakást és leáztassuk a szomszédot. Nem kell, hogy jöjjön a biztosító, nem kell, hogy átnézze a rendszert a villanyszerelő, nem kell újraburkolnunk a fürdőszobát, csak az elromlott háztartási eszközt kell kicserélni.

A fenti esetben a lakóknak szerencséjük volt, mert otthon voltak. A szerencse forgandó, nem mindig lehet szerencséje az embernek. Előzzük meg a „mi lett volna ha” esetek bekövetkezését és fokozzuk a biztonságot otthonunkban. Okosotthon rendszerrel több más funkciót és felhasználási lehetőség előnyét élvezhetjük.

0 Tovább

Okos szénmonoxid érzékelő – miért jobb mint a hagyományos?

Bár szerencsére még messze van, de lassan érdemes fontolgatni a fűtési rendszerünk felkészítését a következő szezonra.

Sajnos minden télen hallunk szörnyű híreket szén-monoxid okozta halálesetekről, vagy legalábbis enyhébb mérgezésekről. Egy régebbi kazán, egy nem ellenőrzött konvektor, egy rossz gázzal működtetett kályha komoly veszélyt jelenthetnek, a belőlük kiáramló szén-monoxid végzetes mérgezést is okozhat. Mivel egy színtelen, szagtalan gázról beszélünk, így mindenképpen érzékelő szükséges a detektálásához. Ha nem rendelkezünk ilyen eszközzel, akkor már csak a rosszullét megjelenése után kezdünk el gyanakodni, ilyenkor sokszor már túl késő.

Mivel tud többet egy okos CO érzékelő, mint egy hagyományos?

Egy okosotthon rendszerhez illeszthető érzékelő nem csak a detektálásban, hanem a veszély elhárításában is segít. Felkészülve az efféle vészhelyzetekre automatizáhatjuk az ablakokat, amelyek ilyenkor a központtól kapott jelre kinyílnak. Az okos zárral rendelkező ajtónkat is feloldhatjuk, hogy a család akadálymentesen, a lehető leggyorsabban kijusson a házból.

A Z-Wave-es technológiának köszönhetően egy ilyen rendszer már átépítés nélkül, megfizethető áron kialakítható. 

okosotthon co érzékelő szénmonoxid szénmonoxid érzékelő FIBARO IOT Z-Wave

FIBARO

Az okos CO sensor ráadásul nem csak hanggal jelzi a szénmonoxid túl magas szintjét, hanem a telefonunkra is értesítést küld. Így akkor is értesülünk a veszélyről, ha épp nem vagyunk otthon. Okos érzékelőnk ráadásul már a legkisebb szénmonoxid jelenlétet is képes felismerni, ami azért fontos, mert ennek a gáznak a hosszú távú minimális jelenléte is egészségkárosodáshoz vezethet. Ha pedig kisállatunk van a lakásban, és eszközünk jelzi a mérgező gáz első jeleit, van időnk hazarohanni, és megoldani a problémát.

0 Tovább

Takarékoskodj okosotthonnal 4 féle képpen

A vezeték nélküli okosotthon (smart home) rendszer elsősorban kényelmi funkciói miatt nagyon közkedvelt. További előnye, hogy egy ilyen automatikával akár megtakarítani is tudunk. Erre több különböző lehetőség közül is választhatunk megoldásokat. A Z-Wave-es kommunikációnak hála ma már vezetékezés nélkül is kialakítható egy ilyen rendszer. 

  1. Elektromos eszközök monitorozása

A Z-Wave-es vezeték nélküli FIBARO wall plug már működés közben, a gyűrűjének színével is jelzi, hogy melyik eszközünk milyen teljesítménnyel működik. Segít abban, hogy azonosítsuk azokat az eszközeinket, amelyek a legtöbb energiát igénylik. Napszakonként és szobánként is láthatjuk a napi fogyasztást.

otthonautomatika okosotthon smart home intelligens otthon energiamagtakarítás fibaro

  1. Automatikus kikapcsolás

A FIBARO okosotthon rendszer azt is lehetővé teszi, hogy távozáskor automatikusan lekapcsoljon minden olyan eszközt, aminek napközben nincs szükség a működésére. Időzíthetjük azt is, hogy elektromos eszközeink az éjszaka folyamán se használjanak áramot standby módban.

otthonautomatika okosotthon smart home intelligens otthon energiamagtakarítás fibaro

  1. Hőenergia megtakarítás redőnyökkel

A redőnyök köztudottan jól funkcionálnak a nyílászárók szigetelő képességének fokozásában. Az őszi-téli időszakban a napsütés felmelegíti otthonunkat, a napnyugtakor leengedett redőnyök pedig segítenek ezt a hőmérsékletet a lehető legtovább megtartani. Nyáron pedig a jól programozott árnyékolónkkal megelőzhetjük a túlzott felmelegedést, így a klímát is kisebb teljesítménnyel működtethetjük.

otthonautomatika okosotthon smart home intelligens otthon energiamagtakarítás fibaro

  1. Világítás a fénymennyiséghez igazítva

A FIBARO multifunkcionális mozgásérzékelője fénymennyiség detektálására is alkalmas. A Dimmer modulokkal pedig beállíthatjuk, hogy az adott fényviszonyokhoz igazodva akkora fényerővel kapcsoljanak fel a lámpák, amekkorával éppen szükséges.

otthonautomatika okosotthon smart home intelligens otthon energiamagtakarítás fibaro

1 Tovább

otthonautomatika

blogavatar

Hogy működik egy okos otthon? Hogyan teszik egyszerűbbé az okos eszközök a mindennapjainkat? www.otthonautomatika.hu Látogassa meg weboldalunkat is.

Utolsó kommentek

Címkefelhő

okosotthon (88),okos otthon (47),smart home (41),intelligens otthon (24),smarthome (24),otthonautomatika (23),iot (17),FIBARO (14),fibaro (14),z-wave (11),okos eszközök (10),okos eszköz (9),IOT (9),okos termosztát (7),fűtésvezérlés (7),okos ház (7),okos világítás (7),biztonság (6),redőnyvezérlés (6),lakberendezés (6),design (5),okos fűtés (5),okos konnektor (5),mesterséges intelligencia (5),okosház (4),otthon (4),lakásfelújítás (4),mozgásérzékelő (4),FIBARO (4),világításvezérlés (4),okos konyha (4),füstérzékelő (3),co sensor (3),világítás (3),szén-monoxid érzékelő (3),okoskonnektor (3),fűtés (3),okos nyaraló (3),vezetéknélküli eszköz (3),okos kert (3),nyitásérzékelő (3),futurizmus (3),berendezés (3),construma (3),energiamegtakarítás (3),kamera (3),távoli ellenőrzés (3),DIY (2),okos iroda (2),árnyékolásvezérlés (2),energiatakarékosság (2),airbnb (2),okos lakás (2),CES2018 (2),IoT (2),technológia (2),életmód (2),karácsony (2),alexa (2),intelligens ház (2),szénmonoxid érzékelő (2),wallplug (2),smartme (2),zwave (2),távoli irányítás (2),vízérzékelő (2),okosotthon rendszer (2),virtuális valóság (2),okos otthon rendszer (2),öntözőrendszer (2),okos zár (2),távoli felügyelet (2),ingatlan (2),okoslakás (2),2017 trendek (2),kislakás (2),otthon design (2),jövő (2),ces (2),okos autó (2),jövő technológia (2),futurism (2),találmányok (2),hangulatvilágítás (2),otthon design tippek (2),tech (2),okos épület (1),okos redőny (1),okosotthon ipar (1),tippek (1),gesztusérzékelő (1),intelligens épület (1),gyerekbarát (1),sonos (1),CES (1),nyílt nap (1), biztonságos otthon (1), generációk (1),technology (1),romantika (1),páratartalom (1),okos árnyékolás (1),IKEA (1),okosotthon (1),ünnepi fények (1),intelligens otthon (1),okos_otthon (1),hacker (1),felújítás (1),dekoráció (1),cyberbűnözés (1),1 nap (1),távoli elérés (1),tipp (1),diy (1),fürdőszoba (1),távoli vezérlés (1),okos randizás (1),konyha (1), szén-monoxid érzékelő (1),intelligens redőny (1),halloween (1),halloween dekoráció (1),hőmérsékletszabályozás (1),művészet (1),okos hűtő (1),ifa2017 (1),modern ház (1),okosotthon rendszerek (1),ünnepek (1),valentin (1),hangasszisztens (1),hálózati biztonság (1),okos porszívó (1),intelligens konnektor (1),hőmérséklet-szabályozás (1),internetbiztonság (1),okos berendezések (1),télapó (1),generációk (1),mikulás (1),csőtörés (1),biztonsági kamera (1),jelenlétszimuláció (1),okos világításvezérlés (1),robot fűnyíró (1),lego (1),árnyékolás (1),biztonsági rendszer (1),ötletek (1),riasztó (1),intelligens árnyékolás (1),kapuvezérlés (1),okos óraokos mérleg (1),okos otthonokos eszközök (1),karácsonyi mozi (1), karácsonyi fények (1), okos konnektor (1), (1), okos otthon (1),intelligens izzó (1), füstérzékelő (1), okos zár (1),jövő otthona (1), (1),wall-plug (1), amazon echo (1),biztonságos otthon (1),led világítás (1),hangszóró (1),fogadalom (1),karácsonyi fények (1),okosotthonokos konnektorokosotthon (1), led fények (1),karácsonyi zenék (1),karácsonyi hangulat (1),valentin nap (1),design világítás (1),dekor (1),2017 trend (1),lakásdekor (1),3d nyomtatás (1),újítások (1),házépítés (1),2017 tavasz (1),elektromos autó (1),fejlesztések (1),vezeték nélküli töltő (1),autók (1),Aston Martin (1),jövő autó (1),helykihasználás (1),smartshop (1),Aero Mobil (1),autócsodák (1),oktatás (1),digitális jövő (1),automatika (1),VR (1),repülő autó (1),lépcső világítás (1),vezetékes okosotthon (1),okosbolt (1),vezeték nélküli okosotthon (1),tárolás (1),nyaralók (1),ház eladás (1),ingatlan eladás tippek (1),design tippek (1),okos otthon (1),otthon automatika (1),button (1),elektronika (1),mini eszközök (1),lézerprojektor (1),okos tükör (1),okosóra (1),vezetéknélküli kamera (1),okos kütyü (1),tomtom (1),navigáció (1),informatika (1),applikációk (1),okos étterem (1),automata étterem (1),gyorsétterem (1),lakás (1),eladás előtt ingatlan (1),garzon (1),ces2017 (1),2017-es trendek (1),time management (1),alkalmazások (1),lifestyle (1),otthon technológia (1),lakás design (1),amazon (1),amazon echo look (1),smart kitchen (1),nyaralás (1),kutatás (1),épületek (1),energiamagtakarítás (1),utazás (1),élettér (1),lakások (1),találmány (1),kirándulás (1),kütyü (1),feladat (1),otthonok (1),amazon (1),echo (1),kütyük (1),okos árnyékolóvezérlés (1),videochat (1),kisállatok (1),alvás okosan (1),okos paplan (1),okos redőnyvezérlés (1),Z-Wave (1),hangvezérlés (1),echo dot (1),AI (1),co érzékelő (1),szénmonoxid (1),telefontöltés (1),siri (1),okos alvás (1),irodafelújítás (1),okos párna (1),pihentető alvás (1),érintés nélküli vezérlés (1),egészség (1),Do it yourself (1),csináldmagad (1),divat (1),divatblogger (1),selfie (1),hosszú hétvége (1),okos távirányító (1),távvezérlés (1),Internet of things (1),házimunka (1),kert (1),netatmo (1),apple (1),homekit (1),okos fűnyíró (1),építészet (1),szakma (1),AR (1),jövő szakmái (1),okos öntözőrendszer (1),miniatűr otthon (1),alvás (1)